Klasszikus elektromosan – 1977-es Chevrolet K5 Blazer

0

A GM bemutatta az 1977-es K5 Blazer-E-t elektromos meghajtással, amit egy nemsokára megjelenő eCrate szettel alakítottak át

Az előző évben a GM bemutatott egy új koncepciót, melyet eCrate-ként neveztek el. Ennek lényege, hogy egy hagyományos meghajtású autót könnyen lehessen elektromos meghajtású járművé alakítani. Akkoriban még csak egy koncepcióként emlegették, azonban nagyon úgy néz ki, hogy a terv meg fog valósulni és árulni fogják.

Russ O’Blenes, a cég mérnöki és versenyigazgatói igazgatója a következőket mondta ezzel kapcsolatban:

„Percekkel azután, hogy bemutattuk az E-10 koncepciót, az ügyfelek azonnal telefonálni kezdtek, hogy megkérdezzék, mikor lesz elérhető az újdonság. A SEMA360-on a cég egy 1977-es, teljesen elektromos meghajtással rendelkező modellé átalakított K5 Blazert mutat be. A K5 Blazer-E a bizonyítéka a közelgő Electric Connect és Cruise csomag koncepciójának, amelyet 2021 második felében tervezünk majd értékesíteni.”

De mégis mire lesz képes egy ilyen csomaggal átalakított jármű, mit tudunk kihozni a kocsinkból egy átalakítással?

  • 60 kWh-os akkumulátor
  • 200 lóerős villanymotor
  • Egyenáram-váltakozó áramú inverter az elektromos motor meghajtására
  • Egyenáram-egyenáramú áramátalakító a kisfeszültségű rendszerek táplálására
  • Kábelkötegek, vezérlők és vízszivattyúk az akkumulátorok fűtéséhez és hűtéséhez

A SEMA360-on (amely egy olyan platform, ahol új ötleteket lehet bemutatni) történő megjelenés során a cég a következőket közölte:

Az 1977-es K5 Blazer átalakításához a csapat először eltávolította a Blazerből az eredeti 175 lóerős 400 köbcentiméteres V-8-as motort, az üzemanyag-ellátó rendszert és a kipufogót. Ezután a csapat telepített egy 200 lóerős Bolt EV elektromos motort. A Blazer hajtáslánc többi része érintetlen marad, beleértve az átviteli házat és a hajtótengelyt.”

Az persze egyértelmű, hogy ez nem egy világmegváltó találmány. Nem ezzel az ötlettel fogják az elektromos autók meghódítani az utakat. Bizonyos mérések szerint a hatótávolsága az autónak 160 kilométer lett az átalakító szettel. Az árról egyelőre még nem tudni semmit. Kérdéses, hogy mennyire lesz sikeres a projekt, az biztos, hogy én megnéznék egy pár elektromos Ladát és Trabantot a magyarországi utakon.

Hartyanszky Istvan
Hartyánszky István vagyok, egyetemista. Évek óta elektromos autózás rajnongó, és már lassan egy éve foglalkozom az e-cars.hu-n cikkek írásával.