Az Amazon bemutatta a Riviannal közösen fejlesztett elektromos kisteherautóját

0

Az Amazon bemutatta a Riviannal közösen fejlesztett elektromos kisteherautót, melyet teljes egészében a csomagszállításra optimalizáltak.

Tavaly az Amazon 700 millió dollárral szállt be a Rivianba és ekkor merült fel a közös munka lehetősége. Nemsokkal ezután megtudtunk, hogy az első ilyen közös munka egy elektromos kisteherautó építése az online kiskereskedelmi óriásnak.

Az Amazon be is jelentette, hogy 100,000 ilyen kisteherautót vásárolna a Riviantól. A projekt egyedülálló a maga nemében, más cégeknél példa nélküli, hogy ennyi elektromos autót használjanak egyszerre.

A több mint 4 milliárd dolláros megrendelés elképesztő eredmény egy startup számára. A vállalat az elmúlt hónapokban már csepegtetett képeket és információkat az autóról. Most azonban teljesen megmutatták és néhány funkciót meg is ismertünk, de a hajtásláncról és a specifikációkról továbbra sem tudni semmit.

Az Amazon mai sajtóközleménye:

„Alig egy év telt el a The Climate Pledge bejelentése óta, most pedig az Amazon örömmel mutatja be az első egyedi elektromos szállítójárművet, amelyet a Riviannal együttműködve terveztek és építettek.”

Érdekes, hogy az autónál mindenhol az Amazon designja dominál, sokkal inkább tűnik ez egy Amazon járműnek, mint Riviannak.

RJ Scaringe, a Rivian vezetője így nyilatkozott:

„Az Amazonnak kifejlesztett jármű nem csupán elektromos. A biztonság és a funkcionalitás szempontjából kiemelt fontosságot tulajdonítottunk a csomag kézbesítésére optimalizált jármű létrehozására. Átgondoltuk, hogyan szállnak be a sofőrök a kisteherautóba, milyen a munkaterület és milyen munkafolyamatok vannak a csomagok kiszállításakor.”

Az Amazon által bejelentett funkciók:

  • A legmodernebb vezetés segédleti rendszerek, valamint nagy szélvédő a vezető megfelelő kilátása érdekében.
  • A jármű körüli külső kamerák, ami a sofőrnek bent 360 fokos képet mutatnak az autóról és annak környezetéről.
  • Integrált Alexa, hozzáféréssel az útvonalinformációkhoz és a legfrissebb meteorológiai hírekhez.
  • Megerősített ajtó a vezetőoldalon, a további védelem érdekében.
  • A vezető fülkében lévő „táncparkett” a furgon belsejében történő könnyű mozgáshoz.
  • A jármű hátulját körülvevő, fényes hátsó lámpák, hogy jól látható legyen, ha fékez az autó.
  •  A raktérben 3 szintű polc, választófallal, amely könnyen nyitható és zárható.

Az Amazon szerint a Riviannak jövő évben kell hozzálátnia a gyártáshoz és a kiszállításhoz, hogy 2022 elejére 10,000 ilyen autó kézbesíthesse a csomagokat és 2030-ra pedig már 100,000 darab ilyen jármű lehessen az utakon.