Volkswagen ID.1 – városi elektromos, akár 300 kilométeres hatótávval

0

A hírt pedig a német cég frissen kinevezett vezérigazgatója, Ralf Brandstätter jelentette be. Az új modell a cég 2019-ben bejelentett elektromos modell bővítő projektjének része, ahol közölték, 2029-re 75 teljesen elektromos és 60 hibrid modellel fogják bővíteni flottájukat.

A Car Magazine UK információi szerint, ez az új modell az ID. flotta legolcsóbb, belépő szintje lesz. Valószínűleg a VW e-Up! -ot fogja lecserélni. De miket is tudunk eddig a specifikációkról?

Az új modell, egy városi közlekedésre szánt kis elektromos autó lesz. 2 különböző akkumulátor csomaggal rendelhető majd meg. Egy 24 kWh-os, valamint egy 36 kWh-os opció közül lehet választani. A nagyobb akkumulátor egyetlen feltöltéssel körülbelül 300 kilométerre viszi el az autót. Az ID.3-hoz hasonlóan itt is a MEB platformját tervezik felhasználni.

A Volkswagen vezérigazgatója szerint, a MEB platformok használatával jelentősen lehet csökkenteni az elektromos autók árát:

„A jövőben semmi értelme nem lesz akkumulátorcellákat elhelyezni egy hagyományos meghajtású motorhoz kialakított platformmal rendelkező autóba, ahogyan ezt az e-Up esetében tettük, ez azonban csak egy átmeneti projekt volt. Egy 20 000 eurónál olcsóbb elektromos autón dolgozunk, és úgy gondolom, hogy a MEB platformokkal ezt meg is fogjuk valósítani.”

Egyértelmű tehát, hogy a cég egy olcsó, kicsi, városi modellen dolgozik, aminek a 24 kWh-os akkumulátorcsomaggal valóban igen kedvező ára lehet. Ez persze megmutatkozik majd az autó hatótávolságában, viszont a cég nem egy világraszóló hatótávolsággal rendelkező csoda-autót ígér, hanem egy kisebb méretű városi közlekedésre alkalmas járművet. Korábbi információk szerint a koncepció modellt 2023-ban fogják bemutatni, a gyártást pedig 2025 körül fogják elkezdeni.  

Az eddig megjelent hírek szerint a cég folytatni fogja az ID. modellek gyártását, az ID.2-t a Renault Zoe és a Peugeot e-208 riválisának szánják, illetve dolgoznak az ID.5 modellen, ami valószínűleg egy szedán lesz.

A Volkswagen a látottak szerint tartja a szavát, miszerint 2029-re jelentősen bővítse az elektromos profilját. Kíváncsian várjuk, milyen új modelleket fognak még bejelenteni a jövőben.

Hartyanszky Istvan
Hartyánszky István vagyok, egyetemista. Évek óta elektromos autózás rajnongó, és már lassan egy éve foglalkozom az e-cars.hu-n cikkek írásával.