Hirdetés

Zöldbuszos mintaprojekt indul nyolc magyar városban. Az elektromos buszok beszerzéséhez, forgalomba állításához az állam összesen 800 millió forint támogatást biztosít a demonstrációs projektben részt vevő hét városnak.

Illetve a finanszírozási mintaprojekt keretében külön  800 millió forintot Debrecennek – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Kaderják Péter hozzátette, hogy először Debrecenben indul a projekt, a város legalább 12 elektromos busz beszerzését vállalta. Továbbá hét nagyvárosban lesznek elektromos buszok: Kaposvár, Kecskemét, Békéscsaba, Székesfehérvár, Esztergom, Zalaegerszeg, Nyíregyháza

A következő tíz év alatt a városi buszállomány fele cserélhető le kormányzati és európai uniós források felhasználásával minimális karbonkibocsátású elektromos autóbuszokra. Közölte múlt hét pénteken Zalaegerszegen az innovációs és technológiai miniszter.

Palkovics László a nagyvárosok számára meghirdetett Zöld Busz Program elindítása kapcsán hangsúlyozta: a közlekedés, mint a legnagyobb szennyezőanyag-kibocsátó ágazat zöldítése alapvető eleme, hogy teljesüljön a párizsi klímamegállapodásnak megfelelő vállalás, az Európai Unió és így Magyarország is klímasemlegessé váljon 2050-ig.   

A magyar kormány határozata alapján 2022-től a 25 ezer lakosúnál nagyobb városokban már csak emissziómentes autóbuszokat lehet üzembe helyezni, ezek beszerzését a kormány anyagilag is támogatja.

A Zöld Busz Program 2020-21-es forrásaira októberben írnak ki 4,2 milliárd forint keretösszegű pályázatot. A programban tíz évre átlagosan 20 százalékos támogatást ad az állam, de annak indulásakor ennél nagyobb intenzitású támogatást is vállal – mondta.

Hangsúlyozta: a program céljai között szerepel, hogy a magyar részarány elérje a 60 százalékot a buszgyártásban.

Az államtitkár az elektromos autók vásárlására adott támogatásról elmondta: tart a beadott pályázatok elbírálása. Több mint 1700 pályázat érkezett, amelyből eddig több mint 1500 volt sikeres – tette hozzá.