A Seat 5 milliárd eurót fektet az elektromobilitásba 2025-ig

0

A hatalmas beruházások lehetővé teszik a márka számára több elektromos és plug-in hibrid modell bevezetését, viszonylag rövid időn belül.

A SEAT (aki 1986 óta Volkswagen Csoport része) tegnap bejelentette, hogy 2020 és 2025 között az új modellek fejlesztésére, az új kutatásokra, továbbá létesítménybővítésre irányuló kutatási és fejlesztési projektekbe történő beruházásokra – ideértve az elektromos hajtás innovációs terveit is – 5 milliárd eurót különítenek el a költségvetésben. Ez jelentős tőkeemelés, különösen az előző időszak fényében, ugyanis ugyanebbe a területbe a spanyol gyártó már 3 milliárd eurót belefektetett.

A cég nemrégiben bejelentette a Cupra el-Born elektromos modell érkezését (a SEAT el-Born és a Volkswagen ID.3 prémium kivitelű, nagy teljesítményű testvére), melyet a németországi Zwickauban gyártanak majd (ahol már kizárólag elektromosan hajtott autók készülnek, így nem meglepő a lokalizáció), és 2021-ben érkezhet meg a piacokra. Első sorban Európába szánják, a VW stratégiája szerint ugyanis városi használatra adaptált e-autókra van szükség a divat-SUV-k helyett.

A Cupra el-Born specifikációja:

  • 500 km-es hatótávolság (WLTP szerint)
  • 82 kWh kapacitású (77 kWh a kihasználható méret) akkumulátor
  • 0-50 km/h 2,9 másodperc alatt
  • kimagaslóan gyors töltési paraméterek (a reklám szerint 260 km hatótávot kapunk mindössze 30 perc töltés alatt, de ehhez persze több tényező együtt állása szükséges, kell egy megfelelő töltő, egy ideális akku-töltöttségi szint, megfelelő időjárás, stb.)

„A kifejezetten a CUPRA el-Born számára kifejlesztett Dinamic Chassis Control Sport (DCC Sport) rendszere, a MEB padlólemezre szerelve ötvözi az autó sportos magasságát egy olyan rendszerrel, amely automatikusan alkalmazkodik minden körülményhez, és kiváló dinamikájú vezethetőséget tesz lehetővé.”

A SEAT Mii electric megjelenésével a SEAT-Cupra márkák harmadik teljesen elektromosan hajtott autója a most bemutatott modell.

A cég kibővíti a plug-in hibrid flottáját is, SUV-kkel és hatchback-ekkel egyaránt, a következő modellek érkeznek hamarosan:

  • SEAT Tarraco FR PHEV
  • Cupra Formentor
  • SEAT Leon eHybrid
  • Cupra Leon eHybrid

Látva ezt a lelkesedést (hiszen pár éve egyáltalán nem rendelkeztek ezek a márkák elektromos rendszerekkel, most pedig több elektromos és plug-in modell van kilátásban néhány éves határidővel), nagy előrelépésnek tűnik a spanyolok bejelentése. Az elkövetkező években a SEAT/Cupra várhatóan felgyorsítja elektromos sorozatának fejlesztését, ez pedig teljesen egyértelműen összefügg a Volkswagen közelmúltbeli nyilatkozataival, melyek szerint a cégcsoport elhivatott az elektromobilitás iránt.

Rozsa Arpad
“Orvostanhallgatóként az egészség védelme mindennapjaim szerves részét képezi. A nyomaték és a hangtalan közlekedés mellett így kifejezetten fontosnak tartom, hogy ne szennyezzük azt a környezetet, melyben mindennapjainkat éljük.”