Érkezik a Cupra el-Born, akár 500 kilométeres hatótávval

0

A Seat, a VW tulajdonában lévő spanyol autógyártó bemutatta lenyűgöző új elektromos modelljét, a Cupra el-Born gyártási verzióját.

Magát a koncepciót és az első terveket még tavaly mutatták be a nagyközönségnek, de most a gyártási, véglegesnek tűnő verziót is megismerhettük, amelynek a szalonokba kerülésére a jövő év során történik majd meg. Alapjaiban megegyezik a gyártási verzió a tavaly bemutatott modellel, viszont apróbb változtatásokat végrehajtottak a végleges verzión. 

A belső megjelenés a gyártó sportosként és minimalistaként jellemezte a bemutatón:

“A belső tér tervezésekor beépítettük mindazt, ami a Cupra filozófiáját képviseli: a teljesítményt kevertük a szofisztikált megjelenéssel. Ez az ülésektől kezdve egészen a kormánykerékig megnyilvánul. A minőség iránti szenvedély mellett különös figyelmet fordítottunk a fenntarthatóságra is, újrahasznosított anyagok felhasználása által.”

Íme két új kép a Cupra el-Born belső megjelenéséről:

A Seattól friss információkat kaptunk az autó műszaki adataival kapcsolatban is:

“A CUPRA el-Born a nagyteljesítményű 77kWh-os akkumulátorának köszönhetően egyetlen feltöltéssel akár 500 kilométer megtételére is képes lesz. A gyors töltés funkciónak köszönhetően mindösszesen 30 perc alatt 260 kilométer megtételére lehet feltölteni.”

Úgy tűnik, hogy a Cupra el-Born műszaki jellemzői hasonlóak a VW ID.3 felső kategóriájú verziójához, viszont más csomagolásban fog érkezni, illetve apróbb frissítésekkel is rendelkezni fog, mint például a Dynamic Chassis Control Sport funkciót, ami az autó teljesítményének növeléséért lesz felelős. Emellett a járművet ellátták még az úgy nevezett Head-up Display technológiával (HUD), amely a vezetés megkönnyítését szolgálja azáltal, hogy nem kell folyton a műszerfalra tekinteni. 

A Cupra el-Born-t a VW Zwickau gyárában fogják gyártani, ahol a VW ID.3-t jelenleg gyártják, és a következő évben fogják forgalomba helyezni. A jármű áráról még nem kaptunk információt eddig.

Az előzetesen bemutatott megjelenéshez képest apróbb változtatásokkal ez a modell egy népszerű, sportos megjelenésű jármű lehet az elektromos autózás szerelmesei között, mi kíváncsian várjuk, hogy hogyan fog szerepelni a piacon a Seat új elektromos autója.

Hartyanszky Istvan
Hartyánszky István vagyok, egyetemista. Évek óta elektromos autózás rajnongó, és már lassan egy éve foglalkozom az e-cars.hu-n cikkek írásával.