A plug-in elektromos autók értékesítése áprilisban jelentős visszaesést mutatott, ám az általános piaci változásokhoz képest jobban teljesítettek.

Hirdetés

Az EV Sales Blog szerint áprilisban az összes eladott elektromos meghajtású autó száma meghaladta a 110000-t, ez 30 százalékkal jelent kevesebb értékesítést, mint egy évvel ezelőtt, és a teljes piac 2,8 százalékát teszi ki. A 110000 jármű kétharmada volt BEV.

2020 első négy hónapja után az összes értékesítés meghaladta az 570000-et (12 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakához képest), 2,7 százalékos piaci részesedéssel.

Összehasonlításképpen: a személygépkocsi-piac áprilisban 45 százalékot csökkent, az előző év hasonló időszakához képest pedig 29 százalékot esett vissza.

A modellek rangsora

Áprilisban az egyetlen olyan modell, amelynek eladási száma elérte az öt számjegyet, a Tesla Model 3 volt, 11761 darabbal. Éves szinten ez a szám 85000, ami majdnem négyszer annyi, mint a sorban második Renault ZOE, amelyből áprilisban 2118-at, 2020-ban eddig 22811 darabot vásároltak az emberek.  A harmadik legtöbb eladott modell pedig a BYD Qin Pro EV volt, 5096 darabbal.

A jelenlegi helyzet és a modellek közötti viszonylag kis különbségek azt jelenti, hogy minden forgatókönyv lehetséges. El tudjuk képzelni, hogy hamarosan a Tesla Model Y eladása is gyorsan felmegy, és ki tudja, talán két Teslát látunk valamikor a lista tetején?

A márkák rangsora

Három márka volt arra képes, hogy legalább 10000 darabot eladjon elektromos modelljei közül áprilisban. A Tesla, ami áprilisban összesen 14793 darabot adott el, éves szinten pedig 103193-at, ezzel egyedüli, aki képes volt átlépni a 100000-t. A második a rangsorban a BYD 11991 darabbal. A dobogó harmadik fokára a Volkswagen léphetett fel, 11115 eladott elektromos autóval áprilisban.

Érdekes, hogy még mindig nincs egyetlen egy kínai márka sem az első háromban, ám ez idővel változhat, különösen akkor, ha a BMW nem lesz képes a lépést tartani.