A Tesla április 29-én hozza nyilvánosságra az első negyedéves pénzügyi jelentését

0

A Tesla hivatalosan megerősítette, hogy az első negyedéves pénzügyi jelentését 2020. április 29-én, szerdán hozzák nyilvánosságra. Ez a bejelentés a Tesla „Befektetői Kapcsolatok” weblapján fog megjelenni. Ezenkívül tartanak egy már megszokottnak számító kérdezz-feleleket, 15:30 PST (magyar idő szerint másnap 0:30) időpontban, ahol a befektetők és az elemzők megvitathatják az elektromos autógyártó és az energiaipari vállalat pénzügyi eredményeit, termelési eredményességét és a jövő kilátásait.

Annak ellenére, hogy a jelentés még nem elérhető, számos spekuláció van azzal kapcsolatban, hogy a Tesla hogyan is teljesíthetett ebben a negyedévben. Az egyik ilyen felmérést a FactSet nevű szervezet végezte el. A FactSet első becslései arról szóltak, hogy a Tesla az első negyedévben 91964 járművet fog értékesíteni és ezt nem módosították akkor sem, amikor a COVID-19 miatt bezárt a Fremontban és Shaghaiban található gyár. Ennek ellenére a Tesla kicsivel, de elmaradt ettől a várakozástól, hiszen „csak” 88400 darab járművet szállítottak le és 102672 járművet gyártottak le. Annak ellenére, hogy a leszállított autók száma elmarad az eredeti becsléstől, figyelemreméltó, hogy a két bezárt gyár és a vírus okozta gazdasági problémák ellenére a Teslának sikerült egészen közel kerülnie az eredeti becsléshez, és így rekord számú autót eladnia.

A Tesla gyártási kapacitása visszaesett, azonban miközben a Shanghaiban található Tesla gyár újraindult, és újra gyártják a Model 3 szedánokat, a Fremontban található gyár március 23-án a járvány miatt bezárt és csak május 4-én fog újraindulni a gyártás, legalábbis az aktuális tervek alapján. Azonban egy ideig mindkét gyárban állt a termelés.

Minden bizonnyal az, hogy egy rövidebb időre mindkét gyár le volt állva, nagyban akadályozta a Tesla gyártási és szállítási terveit, de úgy tűnik, hogy a vállalat ennek ellenére megoldást talált a problémára és elégedettek lehetnek az első negyedéves eredményeikkel, annak ellenére, hogy azok minimálisan elmaradtak a várakozásoktól.

„A Model Y gyártása januárban kezdődött meg és az első darabokat márciusban kiszállították, így a tervezettnél jóval hamarabb megtörtént az első átadás. Ezenkívül a Shanghai gyár rekordszintű termelést ért el a visszaesések ellenére is.” – nyilatkozta a 2020 első negyedéves beszállítási és gyártási jelentésben a cég.

A Tesla azt is megjegyzi, hogy a 2020-as év első negyedéve a cég történetének valaha volt legsikeresebb első három hónapja volt.

A lenyűgöző első negyedéves teljesítmény mellett – „a jelentős visszaesések ellenére” – a Tesla részvényei a közelmúltban a Wall Street legnagyobb mozgását generálták. Miután az elmúlt négy hétben 96 százalékos nyereséget generált, a cég olyan cégek elismeréseit kapta meg, mint a Credit Suisse, vagy a Goldman Sachs, amelyek megemelték a várható részvény célokat a cég lenyűgöző eredményeit követően.

Ezenkívül fontos megemlíteni azt is, hogy a Tesla nemrég bejelentette, hogy Kínában piacra fognak dobni egy új Model 3 változatot, ahol a vállalatnak a lassuló autópiac ellenére sikerült növelni az eladásait. Kínában a Tesla február-március időszakban 450 százalékkal tudta növelni az eladását és számos kiskereskedelmi helyet sikerült újra megnyitniuk. Az újranyitott üzletek között van a Wuhanban található üzlet is, amelyik város a vírus epicentrumaként van nyilvántartva.

A kérdés tehát így már csak az, ha egy világjárvány közepette is növekedést tud generálni a Tesla, akkor mire lesznek képesek majd akkor, amikor a gazdaság újra visszakerül a normális kerékvágásba?

Ide kattintva csatlakozz a legnagyobb és legaktívabb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz és tudj meg mindent a jövő autójáról.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!