Musk próbálja hűteni a kedélyeket a berlini Gigafactory ügyében!

0

A Gigafactory 4 , ami a németországi Berlin mellett fog felépülni, egyre nagyobb vihart kavar a helyi környezetért aggódók lelkében. Az üzemet a Grünheide nevű településnél építik fel, amely a berlini városhatártól nagyjából 10 kilométerre-délkeletre fekszik. A gyár egy 300 hektáros ipari parki területen fog felépülni, ami gyakorlatilag még most csak egy erdő.

És itt kezdődnek a gondok, hiszen januárban a Brandenburgi BUND természetvédelmi egyesület elnöke, Axel Heinzel-Berndt kijelentette, hogy a Tesla tisztviselői többször is kapcsolatba léptek a környezetvédőkkel, mivel a társaság megkezdte a fák eltávolítását a 40,91 millió eurós, 300 hektáros ingatlanának egy részéről. Ugyanis a Tesla megígérte, hogy háromszor annyi fát fog újraültetni, mint amennyit a Gigafactory 4 körüli területeken kivágat. Heinzel-Berndt szerint azonban a feladat nehezebb lehet, mint ahogy az autógyártó gondolja, mivel az új fák növekedéséhez optimális földterület nagysága kicsi. „Nehéz lesz ilyen méretű szántót találni. Elképzelhető az is, hogy ehelyett a fajszegény fenyves erdőt vegyes erdővé alakítják át”– mondta a taz.de interjúban az elnök.

A pirossal jelölt területen lesznek kivágva a fák!

A Tesla egy helyi társaság segítségét is kikérte annak meghatározására, hogy milyen típusú fák gyarapodnának a legjobban az újratelepíteni tervezett területeken. A társaság olyan fákat keres, amelyek alkalmasak a környéken élő veszélyeztetett denevérek és homokgyíkok mentésére. Az elektromos autógyártó azt tervezi, hogy áthelyezi még az ottani környezetben élő hangyákat is!

A cég január 6-án kezdte el a fák kivágását az ingatlan 90 hektárján. A társaságnak február 27-ig be kell fejeznie a kezdeti fa eltávolítási fázisát, mivel a Brandenburg madártenyésztési szezon néhány nappal később, március 1-jén kezdődik. A Tesla környezeti hatásjelentése a területen élő különféle vadon élő állatokról szól és leginkább a lehető legkevesebb állat károsítása a cél.

A fák és az élővilág után most újabb környezeti elemért aggódnak a helyiek, ez pedig az ivóvíz. Állításuk szerint ugyanis a gyár óránként 238-372 m3 ivóvizet vesz ki óránként a publikus ivóvízhálózatból, amit egy tanulmány számolt ki, kérdés, hogy mi alapján… Elon Musk szokásosan Twitteren reagált a vádakra:

Szerinte badarság, hogy a gyár ennyi vizet használna fel óránként, esetleg néhány csúcsidőszaki terhelés következtében közelítenék meg ezeket az adatokat, akkor sem tartósan.

Ide kattintva csatlakozhatsz a legnagyobb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz, ahol elmondhatod a véleményed. Vagy ha nincs Facebook fiókod akkor regisztrálj a megújult fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. „e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!