Újratervezett fali töltőt mutatott be a Tesla

0

Elektromos autó tulajdonosként előbb-utóbb eljut oda a garázzsal (vagy legalább egy fedett beállóval) rendelkező sofőr, hogy van jobb és kényelmesebb megoldás is az autóhoz kapott 230 V-os EVSE mindennapos ki-be pakolgatásánál az autóba. Ilyenkor jön képbe a fali töltő beüzemelése, jellemzően egy fix Type 2 kábellel kiegészítve. Erre az egyik legjobb és még kedvező árban is kapható megoldás a Tesla Wall Connector, amiből most egy 2. generációt mutatott be a Tesla. Ez a fajta töltőtípus amúgy az egyik legnépszerűbb „destination charger”, vagyis olyan töltő, amit úti célunkhoz megérkezve tudunk használni, míg az dolgainkat intézzük. Az alábbi képen még ez 1. generációt láthatjuk, amit már le is vett a Tesla a webshopból, csak az új generáció elérhető.:

A funkciók tekintetében viszont kapunk pár újdonságot, például a Wi-Fi hálózatra való csatlakozás lehetőségét, amivel tulajdonképpen „okostöltőként” lép elő a Wall Connector. Ezen funkció segítségével alkalmazáson keresztül figyelhetjük a töltés állapotát, de éppen firmware-t is frissíthetünk OTA módon. A másik, rögtön szembe ötlő újra gondolt elem a kábel feltekerését és tárolását még inkább megkönnyítő túlnyúlás. A korábbi generáció esetében ez nem volt ennyire kihangsúlyozva, így sokszor a beépített kábel a földön dobálódott, ha nem építettek ki neki utólagos helyet.

A gyártó így nyilatkozik az új Wall Connector lehetőségeiről:

  • Akár 70 km-re (44 mérföld) elegendő hatótáv vételezése óránként
  • Kompatibilis a Tesla Model S, Model X és Model 3 típusokkal
  • Akár 11,5 kW/ 48 A kimenet
  • Szabályozható töltési teljesítmény
  • Bármilyen otthoni környezetben telepíthető
  • Wi-Fi csatlakozás (2,4 GHz 802.11 b/g/n)
  • Könnyű, 5,4 méteres (18 láb) töltőkábel
  • Fehér színű, edzett-üveg front

Az új Tesla Wall Connector lehetőségei tehát kiválóak és árban sem könnyű megverni az újdonságot. Adja magát viszont a kérdés: miért került Wi-Fi funkció az új töltőbe, ha a töltés állapotát a Tesla tulajdonos eddig is figyelemmel tudta kísérni az autó alkalmazásában? Vagy éppen a szoftverfrissítés lehetősége, ami szintén eddig is adott volt.

Ide kattintva csatlakozhatsz a legnagyobb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz, ahol elmondhatod a véleményed. Vagy ha nincs Facebook fiókod akkor regisztrálj a megújult fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. „e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!