További adatok az eSprinter tudásáról!

0

Bár még csak most jött a hír a gyártás beindításáról, a Mercedes-Benz egy újabb figyelmességgel kedveskedik azoknak, akik érdeklődnek az eSprinter után. Történetesen most már nem csak pletykákból ismerhetjük a jármű adatait, hiszen hivatalos közleményben tudatta azokat!

Az eVito után ez a Mercedes-Benz Vans második tisztán elektromos furgonja, amit szintén elsősorban a városon belüli kiszállításokhoz ajánl a márka, tekintve a most még nem túl acélos hatótávokat. Bár a raktér 10,5 köbméteres, amiben akár 891 kg áru is tárolható, nem tűnhet soknak a maximum 168 km hatótáv (a kisebb akkupakk esetén ez csak 115 km), de városon belül ez rengetegnek számít, főleg hogy a belsőégésű furgonok itt fogyasztanak a legtöbbet.

A rekuperáció mértéke 4 méretben állítható ( „D-„, „D”, „D+” és „D++”), így minden sofőr beállíthatja a neki tetsző mértéket. De vezetési stílust is háromfélét állíthat a leendő vásárló, „E+”, „E” és „C” elnevezéssel.

Maximális teljesítmény (kW) 85
Elektromos motor nyomatéka (Nm) 295
Végsebesség (km/h) 80 (100; 120)
Helyi CO2 kibocsájtás (g/km) 0
Raktér mérete (m3) 10.5
Legnagyobb megengedett össztömeg (kg) 3500
Rakomány súlya (kg) 1045/891
Felhasználható kapacitás (kWh) 35/47
Bruttó kapacitás (kWh) 41/55
Fogyasztás (kWh/100 km) 37.1 – 32.5[3]
Töltési teljesítmény(kW) 7.4 (AC) / 20 alapesetben, opciósan 80 (DC)
Hatótáv(km) 120 – 168 km
Töltési idő fali töltőállomásról, vagy nyilvános oszlopról közel. 6 óra (AC 7.4 kW) / Közel. 30 perc (10-80 %) (DC 80 kW)

Az autó mellé a Mercedes-Benz széles szoftveres kínálatot is biztosít az autó mellé. Ilyenek például az eVan Ready App és az eCost Calculator, amikben vezethetik a sofőrök és a flottaüzemeltetők a megtett utakat, valamint további részleteket, az alkalmazás végül megmondja, mennyit spóroltak az eSprinter használatával.

Regisztrálj a fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. „e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!