Téli teszten az elektromos Mercedes-Benz EQB

0

Május után, újra visszatért a tisztán elektromos Mercedes-Benz EQB prototípusa, immáron téli teszt körülmények között.

A jelenlegi modellt Svédországban kapták lencsevégre, erősen álcázott formában. Sajnos a Mercedes továbbra is köti az ebet a karóhoz, és nem igazán villantja meg a GLB elektromos testvérét.

Azonban tisztán látni, hogy szinte ugyan azt a kasztnit kapja az elektromos modell mint a belsőégésű változat. Viszont, a front részt az EQ márkanévhez alakítják.

Az a hír járja, hogy az EQB a tegnap bemutatott EQA hajtásláncát kaphatja meg, amely két motort tartalmaz 268 lóerővel és 499 Nm-es nyomatékkal. Várhatóan a csillagos márka összes elektromos kisautója ugyanezt az alapot kapja meg.

Az EQB egy 60 kWh-s akkumulátort kaphat, amely 500 kilométeres hatótávot eredményezhet egyetlen feltöltéssel. Viszont, közel álló források szerint a prémium verziókat nagyobb akkumulátorral is meg lehet rendelni.

Habár az EQB nagyjából úgy néz ki, mint ami készen áll a sorozatgyártásra, nem valószínű, hogy az elektromos modell bemutatója 2020 második felénél előbb lezajlik majd. Érkezésére pedig 2021 előtt ne is várjunk!

Regisztrálj a fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!