Már csak pár nap és indul a kínai Tesla gyár

0

2017 november elején mikor a Tesla közzé tette a harmadik negyedéves pénzügyi jelentését, Elon Musk megerősítette, hogy a vállalat céljai között szerepel egy kínai gyár építése. Majd év végén pedig a sanghaji kormány megállapodott a Tesla-val, hogy a város szabad-kereskedelmi övezetébe felhúzhatja a gyárát. Így önálló gyár tulajdonos lesz a Tesla és nem egy helyi gyártóval épít közösen ahogyan ez a szabad-kereskedelmi övezetében szokás. A megállapodás értelmében ez lenne az első ilyen teljesen külföldi autógyártó, azonban nem engedélyezték, hogy a Tesla elkerülje a 25%-os importtarifát.

2018 júliusában pedig a Tesla végleg megállapodott a sanghaji városvezetéssel, hogy évi 500 ezer autó gyártására képes gigaüzemet építenek fel a kínai városban. A tárgyalások sikeres lezárása után azonban muszáj volt felpörgetni az eseményeket, hiszen az USA és Kína közötti kereskedelmi viaskodás igen brutális visszaeséseket okozott már eddig is a Tesla kínai eladásaiban. Tavaly december elején pedig rekordsebességgel megkezdődött az építkezés.

Idén július közepén a Morgan Stanley elemzői látogatták meg a helyi beszállítókat. Akik szerint már novemberben megkezdődhet a teljes termelés a Gigafactory 3-ban.

Nos, nagyon úgy tűnik, hogy tévedtek. A Reuters hírügynökséget a napokban egy belső forrás tájékoztatta az alábbiakról: “Októberben kezdjük meg a gyártást, bár a termelési kapacitásra kitűzött cél elérése még több tényezőtől függ, egyebek között a beérkezett megrendelésektől, az újonnan felvett alkalmazottak és a beszállítói lánc teljesítményétől”

Tehát a Tesla még októberben elindíthatja a termelést. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az alábbi Tweet, ahol már majdnem kész Model 3-akat fényképeztek a gyár alkalmazottai:

A kaliforniai e-autó gyártó tervei szerint a sanghaji üzem az év végéig heti ezer Model 3 elektromos autó legyártásával járulna hozzá a cég idei 500 ezres gyártási célkitűzésének teljesítéséhez. A Tesla Model 3 elektromos autó gyártására épülő kínai üzem kapacitása az első kivitelezési fázisban évi 250 ezer, majd a második fázisban évi 500 ezer autó lesz.

Supercharger állomásokat is telepítettek a gyár mellé!

Ide kattintva csatlakozhatsz a legnagyobb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz, ahol elmondhatod a véleményed. Vagy ha nincs Facebook fiókod akkor regisztrálj a megújult fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!