Mercedes-Benz E 300de a plug-in hibrid király

0

Már a bejelentés óta figyelemmel kísértem a frissített plug-in hibrid Mercedes-Benz E-osztályt, de a dízel és a hibrid szó hallatán mindig előtört bennem a félelem. Egy amúgy is bonyolultnak mondható dízel erőforrást párosítani egy elektromos hajtással… hát nem tudtam hova tenni a dolgot. Mindenesetre kíváncsi voltam a végkifejletre.

A Mercedes-Benz meglépte, a Pappas Auto Magyarország megrendelte én pedig kipróbáltam. Hogy csalódtam-e az autóban és megérdemli a zöld rendszámot? A teszt végén kiderül!

Bazsánt Péter, a Pappas Auto Magyarország EQ termék szakértője felhívott, hogy megérkezett hozzájuk a legújabb EQ Power címkével ellátott E 300de plug-in hibrid modell ami egyből kapott is egy zöld rendszámot.

Az E-osztály a Mercedes-Benz egyik legnagyobb darabszámban értékesített modellje, mely már jó ideje megjelent a piacon azonban a frissített plug-in hibrid teljesen más mint az elődje amit úgy hívtak, hogy E 350e. Ennek a modellnek a hibrid hajtása egy 155 kW (211 LE) teljesítménnyel és 350 Nm maximális forgatónyomatékkal rendelkező négyhengeres benzinmotorból és az ezt támogató 65 kW (88 LE) teljesítménnyel és 440 Nm maximális forgatónyomatékkal rendelkező villanymotorból állt. Nemrég pedig, mikor a Mercedes-Benz ténylegesen neki állt az elektromosításnak beköszöntött két új plug-in modell. A 300e ami az elődhöz hasonlóan egy benzinmotorra épül és a 300de ami egy dízel egységet kapott. Olyannyira, hogy a már alapnak számító 2 literes 4 hengeres turbódízel motort párosították egy az elődhöz képest jóval erősebb elektromos motorral és egy jóval nagyobb akkumulátorral. A 300de dízelmotorja 194 lóerős és 400 Nm nyomatékkal bír, amit megfejeltek még egy 122 lóerős és 440 Nm nyomatékú elektromos motorral. Ennek végeredménye pedig 306 lóerő és 700 Nm nyomaték! Állóhelyzetből 5,9 másodperc alatt éri el a 100-as tempót, a végsebessége pedig 250 km/h.

Kétségek között kértem el az autót a Pappas Auto Magyarországtól, őszintén szólva nem igazán hittem a dízel és elektromos párosításban. Viszont mikor beültem egyből a saját autómban éreztem magam, hisz ez egy Mercedes! A beltérről és annak minőségéről nem írok, mert felesleges. Egyáltalán nincsen túlbonyolítva az autó és annak menüje, minden a lehető legjobb minőségben és a legegyszerűbb módon fogadja az utast. Ez az az autó amiből az ember nem akar kiszállni. A tekintélyes hosszúsága, kényelme és megjelenése egy guruló nappalivá varázsolja az amúgy is unalmas autós hétköznapokat. Már csak az esti Mi kis falunk és a pattogatott kukorica hiányzott a két nagy kijelzőről.

Térjünk vissza az autóra, elektromos autós szemmel. Hisz ez az egyik legfontosabb és legérdekesebb ebben az autóban. Az volt a szerencse, hogy a Pappasos fiúk hallgattak rám és nem töltötték fel az autót. Ezért a Hunyadi úti telephelyről szinte 0 kilométer elektromosan megtehető távval indultunk a Somlóra.

Budapest és Székesfehérvár között az M7-esen 130, majd Herendig 110-es tempót diktálva, onnan a 8-as úton pedig 90-el értük el a célunkat 166 kilométer után. Végig Hibrid módban közlekedve, mivel ez a leggazdaságosabb ugyanis a távolságtartó tempomat miatt sikerült némi visszatöltést is generálnunk. Érdekesség, hogy a 110-es tempónál az autó néha le-le kapcsolja a dízel motort és csak vitorlázva halad. A Somlón Gábort kidobtuk, ezen út alatt sikerült 30 kilométert megtennünk tisztán elektromos módban. Úgy, hogy az akkumulátor szinte nullán volt! Az átlagfogyasztásunk 5,6 liter lett.

Majd vissza Székesfehérvárra. Az összesen 267 kilométer alatt 58 kilométert tettünk meg a dízel modellel tisztán elektromosan és 5,1 literes átlagfogyasztást értünk el!

Hazaértünkkor teljes elégedettséggel nyugtáztam a megtett kilométereket és az autó fogyasztását. Úgy gondolom, hogy az 5,1 literes fogyasztás egy 2060 kilogramm tömegű autótól teljesen rendben van. Másnap reggel teljesen feltöltött aksival 40 kilométer tisztán elektromosan megtehető távot jósolt az E-osztály, majd sok városi ide-oda szaladgálás közben az aksiszint a felére csökkent, de egyszer sem indult be a dízel motor. Késő délután pedig irány Sümeg. Az aznapi 137 kilométer alatt 64 kilométert tettünk meg tisztán elektromosan 3,3 literes átlag fogyasztással. Egyre jobb és egyre jobban össze szoktunk ezzel a dízellel.

A reggelt ismét teljesen feltöltött aksival kezdtük, ekkor már 41 tisztán elektromosan megtehető kilométert jelzett az autót. Majd Sümeg és Devecser között tisztán elektromos módban haladtunk és 50-51 kilométer után kapcsolt be a belsőégésű motor melynek hangját egyáltalán nem lehetett hallani.

Egyre jobb! Szinte Herendig tisztán elektromos módban közlekedtünk E-Mode-ban és mikor az aksiban 8% körüli töltöttség maradt mikor átkapcsolta magát az autó Hybrid módba. Ezen utunk alatt 140 kilométert tettünk meg és ebből 76 kilométer volt a tisztán elektromos. Átlagfogyasztásunk pedig 3,2 liter lett! Barátkozunk, barátkozunk!

A hosszú út után megérdemelt egy kis feltöltődést az E-osztály is! És itt rejlik ennek a modellnek a legnagyobb újdonsága és legfőbb erénye, a 1x32A-s töltés. Azaz bármilyen wallboxról vagy köztéri töltőről 7,4 kW-al képes tölteni az E 300de. A lehető legjobb dolgot találták ki a Mercedes mérnökei, ugyanis a megnövelt 13,2 kWh-s akkumulátort megfejelték egy 7,4 kW-os fedélzeti AC töltővel. Nagyjából másfél óra alatt tele tölthetjük az E-osztály akkumulátorát publikus töltőről, míg otthoni 230V-ról közel 5 órára van szüksége az autónak a teljes feltöltődéshez.

A Mercedes nem bohóckodik holmi 3,6 kW-os fedélzeti töltővel. Tessék! Ez kell a népnek, egy kiváló E-osztály amit párosítottak egy nagy akkumulátorral és egy átlagosnál nagyobb AC töltővel.

Lévén a Mercedes-Benz E 300de egy plug-in hibrid modell, éppen ezért a stuttgarti csapat felvértezte az E-osztályt üzemfajta-váltóval is ami befolyásolhatja az elektromos és a belső égésű motorral történő közlekedés közötti szabályozást. Ennek négy módja van:

  • HYBRID: valamennyi hibrid funkció, vagyis az elektromos üzemmód, a boost és a rekuperáció is rendelkezésre áll, és a közlekedési helyzettől, valamint a távolságtól függően automatikusan a fogyasztás szempontjából optimálizálva kerül felhasználásra.
  • E-MODE: kizárólag az elektromos hajtással történő közlekedésre szolgál, például városi forgalomban, vagy abban az esetben, ha a lítium-ion nagyfeszültségű akkumulátor töltöttségi szintje elegendő a hátralevő távolságra.
  • E-SAVE: a lítium-ion nagyfeszültségű akkumulátor töltöttségi állapota fennmarad egy későbbi tisztán elektromos hajtással történő közlekedéshez. Az elektromos üzemmód ezért csak korlátozottan áll rendelkezésre.
  • CHARGE: a lítium-ion nagyfeszültségű akkumulátornak a belső égésű motoron keresztüli töltésére szolgál menet közben. Ekkor nem lehetséges az elektromos üzemmód.

Ezek közül csak a HYBRID és az E-MODE-ot használtam, bőven elég volt az is ahhoz, hogy ilyen fogyasztást érjek el. Apropó, fogyasztás! Sajnos nem sokáig élvezhettem az E-osztály társaságát, de ezen kevés idő alatt is jól összebarátkoztunk. Tény, hogy amennyire ódzkodtam a dízel és elektromos hajtás párosításától annál jobban megszerettem. A záró napon így vittem vissza a Pappas Auto Magyarország Hunyadi úti telephelyére a csillagos plug-int:


Összesen 675 kilométert tettem meg az E 300de-vel, ebből 314 kilométer volt a tisztán elektromos út. Az átlagfogyasztást pedig sikerült 3,8 literre csökkentenem a 4,1-ről. Szerethető!

Hogy megérdemli-e a zöld rendszámot? Teljes mértékben! Ez már nem az az autó, amibe ha beülök egyből lecsökken a tisztán megtehető hatótáv 10 kilométert, majd bekapcsol a belsőégésű motor miután mentem még 5 kilométert klímával. Teljesen más! Az új EQ Power E 300de-t élvezet tölteni, nem kell több órán át a töltőoszlopon foglalni a helyet. Napi városi ingázásra vagy akár elővárosi közlekedésre tökéletesen alkalmas. Ha pedig hosszabb útra megyünk, esetleg olyan út esik a hétköznapi életünkbe melyre nem vagyunk felkészülve akkor is egy megfelelő és elfogadható fogyasztást kapunk a hosszú úton!

Úgy gondolom, hogy ezzel a modellel megtalálta a Mercedes a kulcsot ahhoz a bizonyos zárhoz. Ha így folytatják, akkor plug-in fronton is maradandót és kellően népszerű modellt tudnak alkotni.

A dízel és a benzines plug-in hibrid E-osztály alapára 15.490.000 forinttól indul, melyet akár bőven 20 millió fölé konfigurálhatunk!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!