Jay Leno – lejárt a benzines autók ideje

0

Bizonyára minden olvasónk jól ismeri Jay Leno nevét. Nem titok, hogy Jay nagy autórajongó, hatalmas járműgyűjteménye van. Ezeket előszeretettel be is mutatja a „Jay Leno garázsa” című TV sorozatban. Igen ám, de ezek közül a modellek közül az egyik egy Tesla!

Annak ellenére, hogy Leno jelenleg csak egy Tesla modell tulajdonosa, elismert rajongója a cégnek, annak vezérigazgatójának és úgy általában a technológiának. Legutóbb a CNBC-nek nyilatkozott:

Három éve már van egy Teslám. Eddig semmit nem cseréltem benne, ilyen tekintetben hozzá sem kellett nyúlnom.

Továbbá azt ecsetelte, hogy ” A gőzhajtás körülbelül 1800-1911-ig töltött be vezető szerepet, majd jött a belsőégésű motor mely a mai napig aranykorát éli. Ha jósolnom kellene akkor egy ma születendő embernek annyi esélye lesz benzines autót vezetni, mint amekkora esély van arra, hogy manuális sebességváltót használjunk.”

Jay Leno arra is emlékeztetett, hogy van még mit javítani a technológián ahhoz, hogy sikeres legyen. Azonban sokan vannak azok, akik az elektromos technológia megbuktatásán dolgoznak. Viszont, ha jelentősen fejlődni fog a meghajtás akkor fényes jövő áll az e-autók előtt. Jelenleg a Tesla az egyetlen olyan vállalat, ami tényleges megoldást nyújt a hatótávolságra és a töltési infrastruktúrára is. Viszont idővel ezeket más gyártók is követhetik.

Ahhoz, hogy az új technológia sikeres legyen, nem elég egyenlőnek lenni, hanem jobbnak kell lenni!

„A Tesla már többé kevésbé megoldotta az akkumulátort érintő problémákat. Egy töltéssel akár 350-400 mérföldet is meg lehet tenni. Nincs szükség karbantartásokra, gyorsabbak mint a belsőégésű autók.”

szinte semmi sem indokolja, hogy benzines autónk legyen, kivéve, ha igazán hosszú távolságot akarunk megtenni.

Jay Leno szólt néhány szót Elon Musk-ról is: „Itt egy srác aki amerikai autókat épít amerikai munkásokkal. Miért nem drukkolnak neki többen, hogy sikeres legyen? Ezt nem teljesen értem!”

Ide kattintva csatlakozhatsz a legnagyobb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz, ahol elmondhatod a véleményed. Vagy ha nincs Facebook fiókod akkor regisztrálj a megújult fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!