Az USA-ba készül a Honda az elektromos padlólemezével

0

Sokan várták, hogy a Honda megvalósítsa és árusítani is kezdje a kezdetben Urban néven ismert, tisztán elektromos autóját. Az elvárások pedig meghallgatásra is találtak és a Honda E valóság lett, de sajnos csak Európában lesz kapható! Ráadásul nálunk a Honda 2025 után csak elektromos modelleket akar forgalmazni!

De mi lesz az Amerikában élőkkel, ahol bizonyára szintén lenne igény ilyen autókra, főleg ha azon Honda logó van. Talán ezért is döntött úgy a japán vezetés, hogy a Honda E alapját is adó platformot elviszik az amerikai kontinensre is.
Tisztán elektromos autóval most is jelen van már ott a Honda, a Clarity Electronic modellel. Ám a maga 25,5 kWh-s akkujával, csak bérelhetőségével és azzal, hogy csupán két állam polgárainak elérhető (Kalifornia, Oregon), nem igazán népszerű modell.

Úgy tűnik, a Honda hozzáállása megváltozni látszik és a Honda E alapját is adó platform megérkezhet Amerikába is! Itt azonban alkalmazkodni kell az ottani piac igényeihez, ami méretben és hatótávban mindenképp nagyobb autókat jelent. A bejelentés már biztosra vehető, hiszen erről Ayumu Matsuo, a Honda hajtásláncok fejlesztéséért felelős vezetője is nyilatkozott.

Regisztrálj a fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!