Nem lehet megoldás a német dízelválságra a nagy károsanyag-kibocsátás miatt a forgalomból kivont autók exportja az Európai Unió keleti tagországaiba – hangsúlyozta az Európai Bizottság lengyel tagja egy hétfői nyilatkozatában.

Elzbieta Bienkowska a Der Tagesspiegel című német lapnak elmondta, hogy egyre több koros, környezetszennyező kocsi kerül Nyugat-Európából az EU keleti részére, és a németországi dízelválság tovább ronthat a helyzeten.

A berlini vezetés terve szerint a német gyártmányú, Euro 4-es és Euro 5-ös környezetvédelmi besorolású dízelautók tulajdonosai kedvezményes áron új autót vásárolhatnak. Az Euro 5-ös osztályba tartozó kocsik tulajdonosai az átalakítást is választhatják, ha a jármű alkalmas az úgynevezett SCR-rendszerű katalizátor beépítésére.

A program egyelőre a leginkább szennyezett levegőjű 14 településre és környékére vonatkozik, célja a légszennyezettség miatt fenyegető dízelautó-használati tilalom megelőzése.
Azonban Elzbieta Bienkowska szerint rendezni kell azt a kérdést is, hogy mi lesz a “lehasznált, rosszul beállított” kocsikkal, amelyeket a német tulajdonosok lecserélnek. Az esetleges export az EU keleti részére csupán “a levegőminőségi problémák áthelyezése nyugatról keletre” – mondta a lengyel uniós biztos.

A Németországban leselejtezett autókat csak akkor lenne szabad exportálni, ha átalakítják őket – tette hozzá Elzbieta Bienkowska, kiemelve, hogy hazájában is egyre több a nyugatról behozott használt autó.

A brüsszeli bizottság belső piacért, ipar-, és vállalkozáspolitikáért felelős tagja hangsúlyozta, hogy a német Volkswagen csoport 2015-ös dízelbotránya óta tartó vita a dízelautók károsanyag-kibocsátásáról európai ügy, amelyet nem lehet nemzetállami szinten rendezni.

A Volkswagen-botrányban kiderült, hogy a hivatalos adatoknál több káros anyagot bocsát ki a társaság több millió dízelüzemű gyártmánya. A probléma azért vált égetővé Németországban, mert a szövetségi közigazgatási bíróság februárban kimondta: az önkormányzatok korlátozhatják az Euro 6-osnál régebbi dízelmotorral működő járművek használatát azért, hogy a település levegőjének minősége megfeleljen az európai uniós előírásoknak, az Európai Bizottság pedig májusban beperelte Németországot a főleg a dízelmotorok használatával a légkörbe kerülő nitrogén-oxid egészségügyi határértéken felüli kibocsátása miatt.

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]
[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva beléphetsz elektromos autós fórumunkba!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fforum%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]