Már csak nyolc hónap és érkezhet az olcsóbb Tesla Model 3

0

Örömhír, ugyanis az ügyfelek jelentős része, erre a nagy pillanatra vár már elég hosszú ideje!

Már csak néhány hónapot kell kibírni, ugyanis a Worm Capital a Tesla nevadai óriásgyárában olyan érdekes információhoz jutott, melyek között elhangzott az alapfelszereltségű Model 3 gyártására vonatkozó dátum is. A lap közlése szerint Elon Musk cége még a nagy teljesítményű Model 3 gyártására fókuszál, hisz ezeknél a modelleknél nagyobb haszonra tudnak szert tenni. Ám hamarosan elstartolhat az olcsóbb modell sorozatgyártása is, melynek határideje 2019. április. Bizonyára nem április tréfa lesz!

A két évvel ezelőtti premier után az előrendelést leadó ügyfelek jelentős része a belépőszintű modellre tett le előleget, azonban a Tesla közleménye szerint az összkerékhajtású, duplamotoros variánsokra még több megrendelés érkezett. “Határozottan az ügyfelek rendelkezésére fogjuk bocsátani a 35 ezer dolláros alapárral meghirdetett modellünket, és az idei év végére talán már képesek is leszünk arra, hogy az akkumulátorcsomag kisebb verzióját elkészítsük. Szeretnénk, ha a sorozatgyártás 2019 első negyedévében elstartolhatna”, nyilatkozta korábban Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója.

Ide kattintva csatlakozhatsz a legnagyobb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz, ahol elmondhatod a véleményed.

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]