Működő, érdekes elektromos tanulmányt mutatott a Renault

0

Az Autogaleria szellőztetett meg néhány érdekes képet, amit Lengyelországban, Varsóban készítettek. A fotók alapján nagyon úgy tűnik, hogy egy designtanulmányról lehet szó, ugyanis nehéz elképzelni, hogy ilyen formatervezéssel egyhamar az utakra kerülhet egy ilyen autó.

Érdekesség, hogy az autó menetkész állapotú, azaz önmagától is képes a mozgásra. Saját lábán jutott el a város érdekesebb, ultra-modern épületeihez ahol fotózták. A Renaultnál nem ismeretlen az effajta autó, ugyanis az EZ-Pro, az EZ-GO és a 2017-es Subtil tanulmánynál is hasonló megoldást alkalmaztak.

Érdemes a kerékíveket jobban szemügyre venni, bár az is lehet, hogy mögötte megbújik a rendes hagyományos kerék. Sajnos arról már nem készültek közelebbi képek.

A design nagyban hasonlít a tisztán elektromos meghajtású Trezor-ra, ám a jelenlegi modell egy sokkal masszívabb felépítésű, ennek köszönhetően pedig egy praktikusabb kialakítású autóról lehet szó. A szemtanúk szerint az autónak semmi hangja nem volt, így szinte biztos, hogy elektromos meghajtású az újdonság. A fő profil pedig az önvezető módban történő személyszállítás lehet. A jövő oldaláról megközelítve a dolgot elmondható, hogy az új tanulmány kellően futurisztikus ahhoz, hogy abban a korban, amikor a kormány már hiányozni fog az autóból, átlagos és megszokott szereplővé váljon az utakon.

Azonban még körülbelül két hónapot várnunk kell a végleges specifikációkra, ugyanis szinte biztosan a Párizsi Autószalonon mutatják be a franciák a futurisztikus járgányt.

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]