További információk derültek ki az Uber balesetéről

0

Múlt hét kedden írtunk arról a szomorú balesetről, hogy az Arizona állambeli Tampa városában az Uber egyik önvezető módban közlekedő Volvo XC90-es autója elgázolt egy nőt aki az úton próbált meg átkelni. A szerencsétlenül járt nőt kórházba szállították, ám sérülései annyira komolyak voltak, hogy már nem tudták az életét megmenteni. Rá két napra pedig nyilvánosságra hozták a fedélzeti kamera által rögzített felvételeket, amiből további kérdések adódtak.

Nemrég pedig újabb infók láttak napvilágot, ami azért próbál pár dolgot tisztázni a balesettel kapcsoltban. Zach Peterson, az Aptiv szóvivője (az autó radarjait és szenzorait gyártó cég) elmondta a Bloombergnek-nek, hogy az Uber kikapcsolta a Volvo XC90 fejlett vezetést segítő rendszerét, azért, hogy a saját rendszerét tudja tesztelni az utakon. “Nem szeretnénk, hogy az emberek össze legyenek zavarodva vagy úgy gondolják, hogy a Volvo számára kínált technológia kudarca volt és a rendszerünk a hibás”

Az Uber nem kívánta kommentálni Zach Peterson állítását, a Volvo pedig csak annyit közölt, hogy megvárják a nyomozás eredményét. Nem akarnak találgatásokba bocsátkozni.

Továbbá az Intel Mobileye, közölte hétfőn, hogy az incidenst követően tesztelték saját szoftverüket a balesetről készült felvétellel, ahol megállapították, hogy a Mobileye detektálni tudja az úton a nőt egy másodperccel a becsapódás előtt. Ez azért is érdekes, mert csak egy gyenge minőségű felvételen próbálták ki, nem élőben, az autó kameráinak valós idejű képével. A Mobileye gyártja a szenzorokat illetve a chipeket a rendszerhez, és az Aptiv beszállítója.

Amnon Shashua, a Mobileye elnöke így nyilatkozott: “A rendőrség által kiadott felvétel is jól mutatja, hogy az önvezető autók alapját adó rendszerek is kihívást jelentenek. Ilyenek például az objektumokat felismerő és osztályozó algoritmus is”

Félre értés ne essék, nem a rendszert akarom szidni, még a helyi rendőrök szerint sem lehetett volna elkerülni a szörnyű balesetet, ha ember vezeti az autót. Mivel a nő annyira hirtelen bukkant fel a sötétben és a biciklije sem volt kellően felszerelve. Azonban az önvezetős cégek éppen a biztonságot tűzték ki célként mikor azt ígérték, hogy használatukkal 90 százalékkal is csökkenthetik a balesetek számát évente.