A Genfi Autószalonon mutatkozik be a Nissan IMx KURO tanulmányautó

0

A mai napon leplezték le a Genfi Nemzetközi Autókiállításon a Nissan IMx KURO-t, így Európában is bemutatkozott az IMx elektromos crossover tanulmányautó.

A Kuro, vagyis japánul a fekete szín, az elsőként a 2017. októberi Tokiói Autókiállításon bemutatkozott IMx-en kel életre, fekete kárpitokkal és keréktárcsákkal, frissített hűtőráccsal, és teljesen új sötétszürke karosszériaszínnel.

A Nissan IMx Kuro bepillantást enged a Nissan Intelligent Mobility jövőképbe, mely a vállalat válasza az autók meghajtásával, vezetésével és társadalmi integrációjával kapcsolatos kérdésekre. Az innovatív jármű tervezésének mottója az autó és vezetője közötti kapcsolat megerősítése, hogy az autó a vezető megbízható partnerévé váljon, és még kényelmesebb és izgalmasabb vezetési élményt nyújtson. A Nissan IMx Kuro fejlesztései között megtalálható a Nissan úttörő, az emberi agyat a járművel összekapcsoló (Brain-to-Vehicle vagy B2V) technológiája is. A B2V értelmezi a vezető agyából érkező jeleket, és segít a vezetésben, lehetővé téve, hogy a jármű önvezető és manuális rendszerei tanuljanak a vezetőtől.

„A zéró emissziós IMx tanulmányautó megtestesíti a Nissan Intelligent Mobility jövőjét” – mondta el Jose Munoz, a Nissan teljesítményért felelős globális igazgatója. „A Nissan célja, hogy a Nissan Intelligent Mobilty-n keresztül rövid és hosszú távon is megváltoztatja az autók és az emberek kommunikációját, illetve azt, ahogyan az autók társadalmunk életébe illeszkednek.”

A Nissan IMx KURO műszaki szolgáltatásinak lelke a ProPILOT jövőbeni változata, mely teljesen autonóm működést tesz lehetővé. Ha a ProPILOT vezetési mód van kiválasztva, a rendszer behúzza a kormányt a műszerfalba, és minden ülést hátradönt, így több hely áll a vezető rendelkezésére, és a jármű utasai is teljes nyugalomban élvezhetik az utazást. Ha a manuális mód kerül kiválasztásra, a jármű eredeti helyzetükbe állítja vissza a kormánykereket és az üléseket, és zökkenőmentesen adja vissza az irányítást a vezetőnek.

A Nissan IMx KURO emberi agyat a járművel összekapcsoló technológiája (Brain-to-Vehicle vagy B2V) azt ígéri, hogy a vezetők reakcióidejét felgyorsítja, továbbá képessé teszi az autókat a folyamatos alkalmazkodásra a vezetési élmény javítása érdekében. A Nissan áttörése az agy jeleit dekódoló kutatásra épül, mely lehetővé teszi a vezető cselekedeteinek előrejelzését, valamint a vezető kényelmetlen vagy kellemetlen érzéseinek észlelését:

Előrejelzés:       A vezetéstámogató technológiák gyorsabban avatkozhatnak be azáltal, hogy értelmezik az agy arra vonatkozó jeleit, hogy a vezető valamilyen mozdulatra készül – például a kormánykerék elfordítására vagy a gyorsítópedál lenyomására. Ez javíthatja a reakcióidőt és hatékonyabbá teheti az emberi vezetést.

Észlelés: Önvezető módban a vezető kellemetlen érzéseit felismerő mesterséges intelligencia képes a vezetési konfiguráció és a vezetési stílus módosítására.

A Nissan B2V technológiája az első ilyen jellegű rendszer a világon. A vezető egy olyan eszközt visel, mely méri az agyhullámok aktivitását, majd ezeket az információkat autonóm rendszerek elemzik. A mozgási szándék előre jelzésével a rendszerek a vezetőnél 0,2-0,5 másodperccel gyorsabban megkezdhetik a műveleteket – pl. elfordíthatják a kormánykereket vagy lelassíthatják az autót – mindezt szinte észrevétlenül.

Az elektromos autózás kényelme és öröme: Nissan intelligens teljesítmény

A Nissan IMx KURO zéró emissziós tanulmányautó a Nissan új, az elektromos autók tervezésében maximális hatékonyságot kínáló padlólemezére épül. Ez a platform lehetővé teszi a teljesen sík padlókialakítást, melynek tágas utastér és nagyszerű menetdinamika az eredménye. Az alacsony tömegközéppontnak köszönhető nagyszerű kezelhetőség teljesen új karaktert ad a crossover szegmensnek.

Az erős, mégis csendes hajtáslánc még izgalmasabbá teszi az utazást. Az IMx KURO hajtásáról az első és hátsó tengelyeken elhelyezett két nagy teljesítményű villanymotor gondoskodik, így a jármű összkerékhajtást is kínál. A motorok együttes teljesítménye a Nissan GT-R szupersportautóénál is nagyobb: 320 kW, lenyűgöző 700 Nm nyomaték mellett, melyhez az energiát egy átdolgozott és áttervezett, nagyobb energiasűrűséget kínáló, nagykapacitású akkumulátor biztosítja. Az új akkumulátorral az autó több mint 600 kilométeres hatótávolságot ad egy töltéssel, így az utasok hosszabb kalandra indulhatnak anélkül, hogy aggódniuk kellene az újratöltés miatt.

A társadalmi infrastruktúra része: Nissan Intelligens Integráció

A Nissan IMx KURO úgy válik a társadalmi infrastruktúra részévé, ahogy korábban egyetlen jármű sem. Például, miután eljuttatta tulaját a repülőtérre, az IMx KURO képes önállóan beparkolni magát egy olyan parkolóhelyre, ahol kapcsolódhat a helyi villamos hálózatra és „virtuális” energiatárolóként működve juttathat vissza áramot a villamos hálózatba, egyfajta kiterjesztéseként az otthonok és épületek energiaellátását biztosító képességeinek. Amikor a tulajdonos visszatér, az IMx KURO felveszi őt a terminálnál és önállóan hazaviszi. A teljes folyamat nagy hatékonysággal történik a megnövelt akkumulátorkapacitásnak és az olyan összekapcsolt autótechnológiáknak köszönhetően, mint a Zökkenőmentes autonóm mobilitás.

Új elektromos járműtervezési filozófiák az autonóm korszaknak

Ezidáig a járművek tervezése során élesen elvált a külső és az utastér. A külső formaterv a biztonság érzését kínálta, míg az utastér megfelelő környezetet teremtett a vezetőnek, hogy a vezetésre koncentrálhasson.

A teljesen önvezető járművek érkezésével ez a célzott megkülönböztetés jó eséllyel megszűnik. A Nissan formatervezői arra törekedtek, hogy teljesen újradefiniálják a megszokott utasteret az IMx-ben, és úgy teremtsenek szellős érzetet, hogy közben megmaradjon a privát tér szeparáltsága. Ennek elérése érdekében megkísérelték egy egységbe foglalni az autó belsejét és külsejét.

Igyekeztek kiemelni az elektromos járművek legfontosabb tulajdonságait is – csendes és kifinomult, mégis erőteljes és dinamikus. Két japán fogalomból merítettek ihletet: ma a tér és az idő érzete, és wa a harmónia. Ez a két, látszólag ellentétes fogalom a „mozdulatlanság” és a „mozgás” együttes meglétét fejezi ki.

Külső formaterv: az elektromos járművek egyedi tulajdonságainak kifejezése

Mióta az IMx bemutatkozott a Tokiói Autókiállításon, Alfonso Albaisa, a globális formatervekért felelős alelnök vezetése alatt a Nissan formatervező csapata apró, mégis jelentős változtatásokat eszközölt a járművön – ezért kapta az új KURO elnevezést. A csapat leegyszerűsítette a hűtőmaszkot, hogy erőteljesebb tömörebb karaktert kölcsönözzön neki. A szín is megváltozott, a gyöngyházfehéret sötét, füstszínű fekete váltotta, melyet fekete színű keréktárcsák és kárpitok egészítenek ki. Az új színösszeállítás megváltoztatja az IMx karakterét – keményebb és határozottabb megjelenést kölcsönöz neki. A Nissannak az önvezetés és az elektromos járművek terén betöltött vezető szerepét megtestesíteni hivatott IMx stílusbéli módosításai mögött az a szándék áll, hogy megtudjuk, illik-e ehhez az autóhoz egy robusztusabb megjelenés.

A Tokióban már hatásosnak bizonyult formatervi elemek változatlanok maradtak, így az ismerős V-motion hűtőrácstól induló, fokozatosan emelkedve motorháztetőn át egészen az autó hátsó részéig végigfutó övvonal is. A jellegzetes formájú első lökhárító nagy felületei a hűtőrácstól indulva észrevétlenül olvadnak a karosszéria oldalába, a többrétegű kialakítás érzetét keltve.

„A Tokiói Autókiállítást követően csapatommal azt igyekeztünk feltárni, hogy milyen lehetőségeket tartogat még az IMx” – tette hozzá Albaisa. „Azt a kérdést jártuk körül, hogy ha az eredeti IMx-tanulmány néhány apró részletét, hangsúlyát, illetve színét megváltoztatjuk, elmehetünk-e egy utcai terepjáró hatásának irányába.”

„Ezek a viszonylag apró módosítások összességében merőben más személyiséggel ruházták fel az IMx KURO-t – ezt tükrözi a KURO útónév. Egy elpusztíthatatlan célszerszám alakját vette fel, és úgy gondoljuk, hogy ez egy érdekes oldala ennek a tanulmánynak és a jármű által bemutatott technológiáknak.

A belső tér kialakítása: tágas és pihentető, egyszerűséggel ötvözve

Az IMx KURO tanulmányautó belső tere a tradicionális japán otthonokban megjelenő, egyszerűségre törekvő térkoncepciót közvetíti és a nyitottság érzetét adja.

Az autó OLED panoráma műszerfala a külső környezetet jeleníti meg a háttérben. A különálló, famintájú kijelző, mely a műszerfal alatt húzódik és körülöleli a belső ajtókárpitokat, a tradicionális japán papír térelválasztó-elemekhez (shoji) hasonló visszafogottsággal közvetíti a külső környezetet az utasok számára.

Az átlós katanagare mintát lézerrel vágták az ülésekbe. A fejtámla, mely egy hagyományos japán összeilleszthető kirakó, a kumiki mintáját jeleníti meg, egy szilikon anyagú párnázásból, és egy 3D-nyomtatóval készített keretből áll.

A mesterséges intelligencia lehetővé teszi, hogy a vezető szem- és kézmozdulatokkal vezérelje a műszeregységet. Az intuitív kezelőfelületnek köszönhetően kevesebb fizikai kezelőszervre és kapcsolóra van szükség, így az IMx utastere egyszerű, mégis egyedülállóan hatékony. Mindez szintén hozzájárul egyedülálló kényelméhez.

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-facebook-square” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-comments” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!