Újabb balhé a Faraday Future-nél

0

Szegény Faraday Future-t nem kíméli a sors, nehezen indul az útjuk. Többször voltak a csőd szélén és a vezetőség is folyamatosan cserélődött egy ideig. Na, ebből lett a mostani balhé is…

Még tavaly volt hír, hogy az akkori vezetőség nagy része egyszerűen lelépett a FF vezetőségéből, hiszen elég sok probléma volt a céggel és úgy gondolhatták, ideje kiszállni a buliból. Ezen kiugrott vezetők között volt az ex-BMW főnök Ulrich Kranz, az egykori Deutsche Bank vezér Stefan Krause és még sok, ma is magas rangú tisztséget betöltő emberek. Stefan Krause és Ulrich Kranz döntött úgy a távozás után, hogy közösen alapítanak egy új startup céget, EVELOZCITY néven.

Ez idáig talán nem is lenne nagyon elítélendő dolog, de az már igen, hogy a FF egyik alapítója és jelenlegi vezérigazgatója, Jia Yueting szerint Stefan Krause ellopta a FF szabadalmait amíg a cég élén volt és azokat most a saját vállalatánál kamatoztatja tovább. A vád szerint Krause átmeneti jelleggel pár hétig egyszerre dolgozott a FF és a Velozcity vezetőségében is, így lehetett ideje és módja rá, hogy létfontosságú adatokat, iratokat és szabadalmakat emelhessen át az új cégbe. Az is erősítheti a gyanút, hogy a Evelozcity weboldalát november 7.-n regisztrálták be, ám ekkor még Krause a FF alkalmazásában állt. Ha pedig ez nem volna még elég, kulcsfontosságú embereket csábítottak át az új startupba magukkal. A vádak bizony komolyak, ha lesz fejlemény az ügyben, biztosan beszámolunk róla!

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-facebook-square” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-comments” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]