Címke: Gyártás
Már az engedélyeztetésnél jár a Tesla 4680-as cella gyártása Berlinben
A német Handlesblatt szerint, már idén nyárra a zsebében akarja tudni Elon Musk a német hatóságok engedélyeit, a gyártás pedig 2022-ben indulna.
Újraindult a Tesla Model 3 és Y gyártása a leállás után
2 napos leállás után, újraindult a Tesla Model 3 és Y gyártása, tudtuk meg Musktól. Továbbá megerősítette, hogy a vártnál jóval magasabb az igény a frissített Model S és X iránt.
Már napi 800 darab ID. Elektromos autó készül Zwickauban
Ezzel a napi számmal már szinte karnyújtásnyira van az éves 300 000 legyártott, MEB-alapú Volkswagen elektromos autó
Már biztos: a CUPRA Born is Zwickauban készül
Az autó már csak CUPRA Born néven került említésre a sajtónyilatkozatban az autó kapcsán, ami Zwickauban készül majd.
Legyártotta százezredik PHEV modellekbe szánt akkumulátorát a Škoda
A cseh autógyártó a 2019-es év folyamán mintegy 25,3 millió eurót invesztált a vállalat Mladá Boleslav-i székhelyén folyó gyártás feltételeinek megteremtésébe.
Két percenként legurul egy Tesla Model Y a gyártósorról
A Tesla betekintést engedett a Model Y gyártórészlegére a kínai gyárában a Pacific Automotive Network nevű kínai autóipari portálnak. Az üzemben naponta már mintegy 700 darab Model Y készül.
Megnyitott a Tesla új Supercharger gyára
A gyár megnyitásával új lendületet vehet a V3 SuC-ra való átállás és úgy általában a töltőhálózat növekedése.
Még az idén elindulhat a Tesla Model Y gyártása Berlinben
Maga Elon Musk osztott meg egy drónfelvételt, melyen jól látható a gyár építésének sebessége. Akár már idén legurulhat az első Model Y a futószalagról.
Idén már öt üzemében gyártja elektromos autóit a Volkswagen
Jól helyezkedik a Volkswagen, idén már 5, jövőre összesen 8 gyárban készülnek majd a MEB padlólemezes, tisztán elektromos autók.
2,9 milliárd euróval támogatja az Unió az európai akkumulátorgyártást
Az alap célja az Európai Unióhoz tartozó országokon belüli akkumulátorgyártás, kutatás fejlesztés, és újrahasznosítás támogatására.
Napi 250-350 darab Enyaq iV gyártását tervezi a Škoda
A vásárlói igényekhez igazodva, akár havonta 5000-7000, vagy akár havi 10.000 darab Enyaq iV elektromos modellt is képes legyártani a Škoda
Videó – így készül a Tesla 4680-as akkumulátorcellája
A videó mögött azonban áll egy hátsó szándék is, a Tesla új embereket keres újabb gyártósorok megnyitására Texasban és Németországban.
Elektromos járműveket gyártó, céget hoz létre a Baidu és a Geely
A Baidu az okos személygépjárművek vezetési képességeihez szükséges technológiákat biztosítja, míg a Geely az autógyártásban és tervezésben szerzett tapasztalatával járul hozzá a közös vállalat sikeréhez.
Már 2022-ben gyártásba mehet a 25 000 dolláros Tesla?
Egy Weibo-n megjelent cikk szerint dokumentációk kerültek fel az internetre, amiből leszűrhető egy 25 000 dolláros autó gyártása 2022-ben.
A Tesla már heti 8000 darab autót gyárt Kínában?
Iparági elemzők szerint már heti 8000 autó előállítására képes a Tesla a sanghaji üzemében, de ez a szám akár 15ezerre is felmehet idén.































