Videó – Így készül az elektromos Mercedes-Benz EQS

0

A Mercedes-Benz tisztán elektromos autóinak gyűjtőneve az EQ, melynek első tagja az EQC SUV volt, majd idén folyamatosan érkezett a többi családtag is házibuliba. Azóta itt van az EQA, EQB, EQV, EQT és legutóbb a nagyágyú EQS is befutott!

Míg az EQB esetében külön büszkék lehetünk a kecskeméti üzemre, addig az EQS gyártása is már megkezdődött Németországban, a márka legfejlettebb és karbon-semleges gyárában, ami a Factory 56. Az üzem tervezése és építése 2018 februárjában kezdődött és a már létező Sindelfingen kampuszon épült meg, melynek alapkőletételén sok fontos német autóipari és politikai személyiség is tiszteletét tette. A tető 220.000 négyzetméterét teljes egészben napelemek fogják befedni, amik nagyjából 30 százalékkal csökkentik a szükséges energiát, ráadásul a rendszer kiegészül egy 1,4 MWh-s energiatároló rendszerrel, természetesen kiszuperált e-autós akkumulátorokból összeszerelve. A gyár továbbá 75 százalékkal kevesebb szén-dioxidot fog kibocsájtani, mint a már most is üzemelő gyáregység.

Az üzem egyik ismérve, hogy itt készül a Mercedes-Benz zászlóshajója, az S-osztály és most egy újabb felső polcos típus gyártása indult meg itt, az EQS-é:

Az EQS gyártását sikerült párhuzamosan beintegrálni az S-osztály mindhárom kivitelének (szedán, hosszított tengelytávú szedán, Mercedes-Maybach S-Class) gyártásába. Mindegyik autó gyártása ugyanazon a gyártósoron történik.

Az EQS tekintetében az EQS 450+ RWD és EQS 580 4MATIC típusok kerültek gyártásba, az alábbi opciókkal:

  • Akár 770 km WLTP hatótáv
  • Két akkupakk verzió:
    107.8 kWh hasznos kapacitás (12 modul, egyenként 9 kWh kapacitással)
    90 kWh hasznos kapacitás (10 modul)
    lítium-ion cellák (zsákos, vagy prizmatikus cellák), NCM 811 kémia
    400 V-os architektúra (396 V névleges)
  • 0-100 km/h gyorsulás:
    EQS 450+ RWD: 6.2 mp
  • EQS 580 4MATIC AWD: 4.3 mp
  • Végsebesség: 210 km/h
  • Hajtáslánc opciók:
    EQS 450+ hátsókerék meghajtás (egy motor): 245 kW és 568 Nm
    EQS 580 4MATIC összkerék meghajtás (duál motor): 385 kW (255 kW hátsó és 135 kW első motor) és 855 Nm
    performance verzió: 560 kW (később)
  • AC fedélzeti töltő: háromfázisú 11 kW alap és 22 kW opciós (Európa)
    Töltési idő: (107.8 kWh): 5 óra 22 kW AC-n, 10 óra 11 kW AC-n
  • DC villámtöltés: akár 200 kW;
    10-80% SOC 31 perc
  • Akár 280-300 km WLTP hatótáv 15 perc alatt
  • Plug & Charge szolgáltatások
  • Hossz/szélesség/magasság: 5216/1926/1512
  • Cd érték 0.20 (EQS 450+); 0.209 (EQS 580 4MATIC)
  • Csomagtér VDA: 610-1770 L
  • EVA platform
Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!