Részt vettünk: Autózás 2.0 konferencia a Figyelő szervezésében

0
Február 22-én délután került megrendezésre a budapesti Larus Rendezvényközpontban az Autózás 2.0 elnevezésű konferencia, ahol a hazai autós élet jelentős szereplői tartottak előadást különböző, a hazai autózást érintő kérdésekben.

A Reál Hungária Kft. is elektromos autó töltőállomást telepített

0
Egy több töltőből álló, az e-autósok igényeit teljes mértékben kiszolgáló állomást – ún. HUB-ot – létesített az MVM Partner Zrt. és a Reál Hungária Kft. az üzletlánc Kondorosi úti telephelyén Budapesten

Nissan LEAF törésteszt

0
Letesztelték a japán hatóságok a vadonatúj LEAF biztonságát, ami nem okozott csalódást.

2 Plug-in hibrid verzióban érkezik a Volvo V60

0
Pár napja mutatta be csupán a Volvo a gyönyörű V60 családi kombit és folytatva a sort, rögtön 2 hibrid variánst is hozott belőle.

A Tesla Model S európai luxus autókat akar letaszítani a trónról

0
Az Automotive News Europe készített egy érdekes cikket.

Frissül a Mitsubishi Outlander plug-in hibridje!

0
A japán gyártó 2013 óta most először nyúlt hozzá az autóhoz komolyabban, a frissített verzió a genfi autókiállításon fog bemutatkozni!

A 7 legkisebb akkuval rendelkező plug-in hibrid

0
Sok autógyártó inkább "muszáj megcsinálni" kategóriaként tekint a hibridekre és a szükséges minimumon túl nem tesznek semmivel sem többet az adott autóba.

Újabb videón a Tesla Semi Truck

0
Ismét sikerült elcsípni a Tesla kamionját.

Megvan az elektromos Harley-Davidson hajtómű hivatalos neve

0
Pár hete írtunk arról, hogy a nagy amerikai motorgyártó is bejelentette, lát fantáziát az elektromos meghajtásban és gyártani is fog elektromos motort.

Nissan LEAF és CHAdeMO töltő Székesfehérváron – képek

0
Megérkezett az első Nissan LEAF a székesfehérvári Nissan kereskedésbe. Ezen kívül üzembe helyeztek egy újabb CHAdeMO töltőt is!

A BMW állítja, ők mutatják be az első e-autót szilárdtest akkumulátorral!

0
Az elektromos járművek gyártói között jelenleg is verseny zajlik, a győztes pedig az lesz, aki nagyobb hatótávot adni az autója mellé.

Koenigsegg: „jöhet a tisztán elektromos, de a hang probléma lehet”

0
Egyre több sport autót gyártó cég gondolkozik el a tisztán elektromos hajtáson!

A Porsche felhagy a dízellel

0
Kilenc év után nem készül több dízelmotorral hajtott Porsche!

Székesfehérvár – A Polgármestert kérdeztük a város e-jövőjéről

0
gy szerencsés egyeztetést követően meglátogathattuk Dr. Cser-Palkovics Andrást, Székesfehérvár polgármesterét. Kíváncsiak voltunk, hogy egy ilyen kiváló földrajzi adottságokkal rendelkező város hogy látja a jövőt, ha elektromos közlekedésről van szó.

Több mint 300 ezer tölthető autót értékesítettek 2017-ben

0
2017-ben jelentősen megnőtt a kereslet az elektromos és a plug-in hibrid autók iránt Európában.

Legutolsó postok