e-Mobi Nyári Roadshow Balatonkenesén – részt vettünk

0

Több mint egy éve, hogy az  e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. folyamatosan megrendezi Nyári Roadshow-ját a Balaton körül. Ezen eseményekről az e-cars.hu is folyamatosan beszámolt, azaz publikáltuk az aktuális helyszíneket. Most azonban gondoltunk egyet és elektromos nyeregbe pattantunk, hogy megnézzünk közelebbről egy ilyen rendezvényt.

A legutóbbi Roadshow állomása Balatonkenesén a Főnix tér 3. alatt található Balatonfői Yacht Club-ban kapott helyet, ami pont egybe esett a Zöldszalag Regattával. Igen, mi is most hallottunk erről először, de egy másik cikkben leírjuk, hogy mi is ez a Zöldszalag Regatta. A Zöldszalag Regatta  már augusztus 2.-án csütörtökön elkezdődött, azonban a szervezők egy Zöldszalag Nyíltnapot is megrendeztek augusztus 3.-án – „Az idei esztendőben nem csak versenyzőinknek, hanem jövőbeli hajósainknak, valamint a Balaton és  hajózás szerelmeseinek is szeretnénk egy élményekkel teli napot szervezni. A rendezvény során a látogatók megismerkedhetnek az elektromos hajózás életérzésével a Balatonfői Yach Clubban. A program gerincét az e-Mobi helyszíni bemutatója képezi, ahol az érdeklődök megismerkedhetnek az elektromos közlekedés dinamikusan fejllődő világával, az elektromos autók és töltőberendezések használatával. Gyakorlatban is megmutatjuk, hogyan működik a VW e-Golf, kipróbálhatják a könnyű elektromos járművek néhány fajtáját, a távirányítós kisautókkal és az autóverseny szimulátorral bárki próbára teheti ügyességét. A program keretein belül, helyszíni regisztráció után sétahajózásra is lehetőség lesz egy Wia elektromos yacht fedélzetén” áll a hivatalos ismertetőben.

A helyszínen megjelent Győrfi Pál is, aki az e-Mobi Nonprofit Kft. elektromobilitás nagykövete és egy elektromos Mercedes-Benz B250e vezetője. Győrfi Úr moderálta a Zöldszalag keretében rendezett hajós, bolya-kerülős ügyességi versenyt is.

A rendezvény a forróság ellenére is kiválóan meg volt szervezve. A standon talán a VW Slotting két kerékpárral hajtott elektromos autópályája volt számomra a legnagyobb újdonság és élmény. Ezen kívül pedig még az elektromos autók töltőfajtáival is meg lehetett ismerkedni, további könnyű elektromos járműveket is ki lehetett próbálni (bicikli, roller).

A legjobb mégis egy e-Mobi-s „elektro mobilitás – Jövőbe Vezetünk” e-Golf tesztvezetése volt. Persze, már számtalanszor vezettem e-Golfot, de „Nemzetgazdasági Minisztériumos” autót még soha! Egyből a balatonkenesei e-Mobis töltőhöz vezetett az utam, hogy tudjak egy pár képet készíteni a Facebook-os „Elektromos autós állomásos” sorozatomhoz.

Számtalan kommentet olvastam már, hogy miért nem a töltőket telepíti az e-Mobi és miért a pénzt szórja a maga szórakoztatására. Higgyétek el, hogy a beígért töltők folyamatosan készülnek, és üzembe is helyezik ezeket. Az ilyen és ehhez hasonló rendezvényekre pedig azért van szükség, hogy a most elektromos autót vásárolni akaró ember tisztába legyen ennek a menetével és használatával. Jobb esetben pedig ki is tudja próbálni a teljesen elektromos autó adta örömöket.

Az e-Mobi Roadshow következő állomása:

  • augusztus 11., Balatonfüred; Vitárlás tér – szombat 10:00 órától estig
[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!