Az Eindhoveni Műszaki Egyetem diákjaiból álló Solar Team Eindhoven sikeresen teljesített egy ezer kilométeres tesztutat Marokkóban.
A kihívásokkal teli terepen a Stella Terra elnevezésű napelemes terepjáró folyómedrek, sűrű erdők, meredek hegyi ösvények és laza sivatagi homok között navigált, hogy rávilágítson a technológiában rejlő lehetőségekre. Az ezer kilométeres tesztút során kiderült, hogy a napelemes elektromos jármű harminc százalékkal kevesebb energiát fogyasztott, mint azt korábban feltételezték az egyetem diákjai.
„Nem volt szükségünk publikus töltőállomásokra, az egész utunk energiafelhasználását a nap erejéből merítettük.” – Magyarázta Wisse Bos csapatmenedzser. Továbbá az is kiderült, hogy terepen a Stella Terra hatótávolsága útviszonyoktól függően átlagosan 550 kilométer körül mozog.
Ami pedig a műszaki jellemzőket illeti, a Stella Terra a tetőn elhelyezett napelemeken keresztül gyűjti az energiát. Ezekkel a napelemekkel és a jármű robosztus felépítésével a Stella Terra-t úgy tervezték, hogy a világ bármely pontján fenntartható módon, energiafüggetlenül közlekedjen.
A napelemes autó akár a közúton is megállná a helyét, ugyanis a végsebessége 145 km/óra, míg a tömege 1200 kilogramm. Hatótávolsága pedig egy napsütéses napon akár a 710 kilométert is elérheti. „A technológia határait feszegetjük. A Stella Terrával szeretnénk bemutatni, hogy a fenntartható jövő felé vezető út már megérkezett.” – mondta a csapat menedzsere.