Már több mint 3000 vállalkozás kapott állami támogatást flottájuk elektromosítására

0

A vállalati flották elektromosítását célzó állami program keretében már több mint 3000 projekt jutott támogatáshoz – jelentette be az Energiaügyi Minisztérium (EM) a hivatalos Facebook-oldalán. A programban közel 5200 gazdasági társasággal kötöttek szerződést, több mint 23 milliárd forint összértékben.

A minisztérium közlése szerint 3035 vállalkozás már meg is kapta az állami hozzájárulást, amelynek teljes összege elérte a 13,2 milliárd forintot – ez az összes jogosult cég közel 60%-át jelenti.

Mekkora összegre számíthatnak a cégek?

A program alapján vállalkozásonként akár 64 millió forint támogatás is igényelhető, amely a foglalkoztatottak számától függ. Egyes járművekre 2,8 és 4 millió forint közötti támogatás kérhető – ez kizárólag tisztán elektromos személyautókra, teherautókra és kisbuszokra vonatkozik. A cél az, hogy csökkenjenek az elektromos járművek magasabb beszerzési költségei, és a cégek könnyebben váltsanak környezetbarát mobilitásra.

Túljelentkezés és nyitva maradó pályázati lehetőség

A beadott pályázatok összértéke meghaladta a teljes 30 milliárd forintos keretösszeget, de az Energiaügyi Minisztérium megerősítette: a nem felhasznált vagy felszabaduló források miatt a támogatási program továbbra is elérhető 2025. december 1-jéig az új pályázók számára is.

Több mint 3400 jármű már forgalomban

A program indulása óta több mint 3400 elektromos autó beszerzését támogatták. A legnépszerűbb modell a BYD, amelyből 842 darabot vásároltak meg a cégek, ezt követi a Tesla 634 darabbal, majd a Volvo 319 járművel.

Gyorsan növekvő hazai EV-flotta

Az Energiaügyi Minisztérium hangsúlyozta: 2020 eleje óta a hazai elektromos flotta tízszeresére nőtt. Csak 2025 első negyedévében közel 7000 új elektromos autó került forgalomba Magyarországon – minden korábbi negyedéves rekordot megdöntve.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!