A fiatal elektromos járműgyártó startup, a TELO Trucks a napokban jelentette be, hogy partnerségre lépett a napelemes EV fejlesztő vállalattal, az Apterával. Az együttműködés célja, hogy az Aptera fenntartható technológiáját alkalmazzák a TELO zászlóshajó modelljén, az MT1 kompakt pickupon. Azok a vásárlók, akik előrendelik a TELO elektromos teherautót, három különböző Aptera napelemkonfiguráció közül választhatnak, amelyek növelik a jármű hatótávolságát és csökkentik a hálózati energiaigényt – feltéve, hogy ezek az elektromos járművek valóban gyártásba kerülnek.
Amikor egy startup kiváló ötlettel áll elő, az általában egy kiváló termékben ölt testet. Ennél az egyszerű, de nagyszerű dolognál már csak az lehet jobb, ha több kiváló termék tudja magát egymás mellé odatenni, aminek végső soron a vásárló lesz a nyertese. Így van ez a TELO Truck és az Aptera esetében is, ugyanis együttműködésük révén egy napelemes kiegészítőkkel felszerelt elektromos pickupja lehet a vásárlónak.
A TELO Trucks-t három úriember alapította, akik különböző hátterű autóipari technológiák ismeretével és kreatív tervezési képességekkel is rendelkeznek, beleértve az önvezetést és az ADAS-t. Az alapítók között van olyan is, aki a Tesla Roadster fejlesztéseknél volt jelen a márka korai időszakában. A startup 2023 júniusában dobta piacra zászlóshajóját, az MT1 kompakt elektromos kisteherautót, ami izgalmas gyakorlatnak tűnik a téroptimalizálás terén. A bemutatása óta a TELO azt állítja, hogy több mint 4550 előrendelést gyűjtött össze az MT1-ből, amely jelenleg egy- és kétmotoros konfigurációkban érhető el, valamint egy nagy hatótávolságú akkumulátorcsomagra is befizethetünk. A platós kisteherautó már 152 dollár befizetésétől megrendelhető.
Amint a TELO alábbi képén is látható, az MT1 ugyanolyan hosszú, mint egy MINI Cooper, azonban egy Toyota Tacoma pickup esetében fellelhető platóméretet kínál.
Az Aptera nevét bizonyára sokan ismerik, akik érdeklődnek a napelemes technológia iránt. Legújabb publikációjuk szerint egy igen hasznos termékkel rukkoltak elő, a TELO pickupra szerelhető napelemes kiegészítők képében. A partnerség lehetővé teszi a TELO számára, hogy az előrendelő ügyfeleinek lehetőséget kínáljon arra, hogy akár három Aptera napelem készletet is hozzáadhassanak teherautójuk konfigurációjához: Tetőtéri teherautó-kabin napelemek, platóra tehető napelemek és a Camper Shell rendszer (A fülkéből a plató fölé nyúló panelek).
Az Aptera azt állítja, hogy szabadalmaztatott napelemei akár 200 Wattot is képesek termelni, amikor minden fénnyel kapcsolatos opció optimális, ami napi 1-2 kWh ingyen energiát jelent a napból, a jármű elhelyezkedésétől és az adott évszaktól függően.
Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!