Az Európai Bizottság bejelentette, hogy pénteken az uniós tagállamok többsége megszavazta a Kínában gyártott elektromos autók importjára vonatkozó végleges kiegyenlítő vámok bevezetését.
Az erről szóló közleményben az uniós testület ugyanakkor hangsúlyozta, hogy folytatják a tárgyalásokat Kínával egy alternatív megoldás kidolgozása érdekében, amely teljes mértékben megfelel a WTO előírásainak.
Az Európai Bizottság júliusban közölte, hogy ideiglenes kiegészítő vámot vezet be a Kínából importált elektromos járművekre (EV), mivel vizsgálataik szerint ezek tisztességtelen kínai állami támogatásban részesülnek, ami gazdasági veszélyt jelent az uniós gyártók számára.
A javaslat ellen öt tagállam, köztük Németország és Magyarország szavazott, míg 12 ország, például Spanyolország és Svédország, tartózkodott. A szavazáson így vettek részt a tagországok a Reuters információi szerint, a Bizottság nem erősítette meg ezt a hírügynökség megkeresésére:
- Támogatta a vámok kivetését: Olaszország, Franciaország, Lengyelország, Hollandia, Írország, Lettország, Litvánia, Észtország, Bulgária, Dánia
- Ellene szavazott: Németország, Magyarország, Málta, Szlovénia, Szlovákia
- Tartózkodott: Belgium, Horvátország, Csehország, Görögország, Spanyolország, Ciprus
Ezzel eldőlt, hogy az EU pénteki szavazáson elegendő támogatást kapott ahhoz, hogy akár 45 százalékos vámot is kivethet a Kínában gyártott elektromos járművek behozatalára. Ez az EU egyik legnagyobb kereskedelmi ügye, amely Peking esetleges megtorlását is kockáztatja.
Köztudott, hogy Magyarország az egyik leghatározottabb ellenzője volt a büntetővámoknak a szavazás során.
A javaslat nem igényelt egyhangú támogatást, így sem Magyarország, sem Németország nem tudott vétóval élni. A javaslatot csak akkor lehetett volna blokkolni, ha kialakul a blokkoló kisebbség, amihez legalább 13 tagállam szükséges, és ezeknek az országoknak a lakossága eléri az EU össznépességének legalább 35%-át.
Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!