2026 tavaszától hetven korszerű, környezetbarát, alacsonypadlós, légkondicionált, teljesen elektromos autóbusz érkezik Budapest járműparkjába – jelentette be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-nek.
A közlemény szerint a forgalomba álló ötven szóló és húsz csuklós elektromos busz annak köszönhető, hogy a BKK sikeresen lebonyolított két közbeszerzést, melyek a lejáró járatüzemeltetési szolgáltatási szerződések megújítására vonatkoztak.
Mindkét pályázatot az ArrivaBus Kft. nyerte, és csütörtökön két, egyenként 12 éves szerződést írtak alá.
Az autóbuszok fokozatosan kerülnek forgalomba 2026 tavaszától. A buszok üzemeltetése mellett a szolgáltató felelős lesz a járművek karbantartásáért, a járművezetők foglalkoztatásáért, valamint az elektromos töltőinfrastruktúra kiépítéséért és üzemeltetéséért is.
Hozzátették, hogy a BYD elektromos buszai elsősorban Budapest belvárosában, a fontosabb vonalakon fognak közlekedni.
A közleményben arra is kitértek, hogy az új megállapodások részben az ArrivaBus Kft. által 2015 óta 240 busszal ellátott szolgáltatási szerződések egyes feladatainak folytatását biztosítják, amelyek 2025-től fokozatosan járnak le.
Továbbá, terveik között szerepel egy újabb megállapodás megkötése 20 teljesen elektromos meghajtású midi busz üzemeltetésére, amelynek közbeszerzési eljárása már folyamatban van.
Emellett a BKK kiemelte, hogy a jövőben 51 modern, alacsonypadlós és légkondicionált CAF-villamos érkezik Budapestre, valamint további száz új, korszerű villamos és 160 környezetbarát, alacsonypadlós trolibusz beszerzését is tervezik a flotta bővítése érdekében.
Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!