Az Európai Bizottság elutasította Kína minimumárakra vagy mennyiségi korlátokra tett javaslatait az elektromos autók (EV) Európai Unióba történő behozatalánál – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján az Európai Bizottság illetékes szóvivője.
Olof Gill elmondta, hogy a testület megvizsgálta, hogy e kötelezettségvállalásokat hatékonyan nyomon lehetne-e követni, és azt, hogy az ajánlatok megszüntetnék-e az EU által túlzottnak tartott kínai állami támogatások jelentette előnyöket. Jóllehet a szóvivő hangsúlyozta, hogy a javaslatok tartalma bizalmas, leszögezte: azok egyike sem felelt meg a feltételeknek.
„Nyitottak vagyunk mindazonáltal a tárgyalásokra” – tette hozzá, aláhúzva, hogy „minden, Kína részéről érkező ajánlatnak összhangban kell lennie a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vonatkozó jogszabályaival és érintenie kell a támogatások ügyét is”.
Elmondta azt is, hogy szeptember 19-én Valdis Dombrovskis, az EU kereskedelempolitikáért felelős biztosa Brüsszelben egyeztet Vang Ven-tao kínai kereskedelmi miniszterrel.
Az EU ideiglenes büntetővámok bevezetésével igyekszik mérsékelni a kínai elektromos autógyártók állami támogatásokból származó versenyelőnyét.
Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!