Megmutatta a BYD a Model Y ellenfelének szánt Sea Lion 07 belterét

0

Az SUV, illetve crossover formák napjaink legnépszerűbb autóformái közé tartoznak, legyen az elektromos, vagy éppen belsőégésű. Ha ezt a formulát összevegyítjük a Tesla által nyújtott életérzéssel, könnyedén meg is kapjuk a manapság legnépszerűbb, és így legnagyobb darabszámban készített elektromos autóját, ami a Model Y.

Nem csoda, ha minden gyártó, ami hasonló formával készül a vásárlók kegyeiért (és pénztárcájáért) a Tesla Model Y-nal akar versenybe szállni. Így van ez a kínai BYD esetében is, akik már tavaly novemberben bemutatták azt az autót, amiről maguk is azt állítják, hogy feladata a Tesla üdvöskéjének megszorongatása.

Bár a premier már tavaly megvolt, ennek ellenére azóta sem nagyon hallani a BYD Sea Lion 07 modellről, ami persze nem azt jelenti, hogy a BYD ne dolgozott volna nagy erőkkel a típuson. A munka pedig lassan elkészülni látszik a 4830 mm hosszú, 1925 mm széles és 1620 mm magas Sea Lion 07 esetében, aminek ezen méretei egyébként rendkívül közel állnak a riválisnak kinevezett Model Y adataihoz.

Sok minden másban is erős kihívót fog kapni a BYD autója képében a Tesla Model Y, hiszen a felhasznált anyagok, a technológia (e-platform 3.0) állítólag mind versenyképesek lesznek. A legnagyobb fegyver, az ár pedig már most tudható, hogy jóval a Model Y alá fog lőni a BYD. Az alapár a Tesla ezen autója esetében nagyjából 37 000 dollár Kínban, ám a Sea Lion 07 alapára várhatóan csak 27 000 dollárnak megfelelő jüan lesz, vagyis közel 10 000 dollárral lesz olcsóbb a BYD e-autója.

Adatok azért szép lassan érkeznek a Sea Lion 07 esetében is, az MIIT-től kiszivárgott infók alapján 170 vagy 230 kW lehet a választható teljesítmény az egy motorral szerelt darabok esetében, míg a dupla motoros verziók 390 kW teljesítményt kínálhatnak. Ami azonban már biztos, az a belső tér, ugyanis ezt a BYD nemrég mutatta be a Weibo közösségi platformján.

A BYD Sea Lion 07 tehát szépen lassan elér a tényleges bemutatkozás fázisába, már csak az a kérdés, hogy mikor mutatják be a véglegesnek szánt modellt.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!