Brutálisan alacsony árat kapott a Xiaomi SU7 elektromos autó

0

A Xiaomi kütyü és okostelefon-gyártó még tavaly december végén mutatta be első teljesen elektromos autóját, a Xiaomi SU7 modellt. Akkor még nem lehetett tudni az árat, de a napokban kiderült, hogy az elektromos SU7 most 215 900 jüanért megrendelhető már Kínában.

A körülbelül öt méter hosszú limuzin hátsókerék változata 220 kW, míg az összkerék-hajtású változata 495 kW teljesítménnyel bír. A különböző beszállítóktól háromféle akkumulátor közül lehet választani. A gyengébb SU7 alapváltozata a már említett 215 900 jüanért, azaz nagyjából 28 131 euróért megvásárolható. Itt LFP cellákkal van szerelve a BYD-től vásárolt 73,6 kWh-s akkumulátor. A CLTC kínai szabvány szerint ennél a változatnál akár 700 kilométert is meg lehet tenni egyetlen töltéssel. Azonban azt remélem mindenki tudja, hogy a CLTC a legmegengedőbb szabvány, ami szinte közelében sincs az európai WLTP szabványnak. A SU7 száz kilométer/órára 5,3 másodperc alatt gyorsul, míg a végsebessége 210 kilométer/óra. Tehát még az alapváltozat is megfelel a „Speed Ultra” névnek. A gyengébb, LFP akkumulátor 400V-on, míg a másik két változat 800 voltos rendszerrel működik.

A május végétől elérhető következő szint a SU7 Pro. A Pro a hátsókerék-meghajtással bír és a CATL Shenxing NMC akkumulátorával van szerelve, és 94,3 kWh energiatartalommal bír. Ez a változat a CLTC szerint 830 kilométerre lesz elég. A modellváltozat 245 900 jüannál kezdődik, ami megegyezik a Model 3 árával a kínai piacon.

A kínálat csúcsmodellje a Xiaomi SU7 Max, amely 495 kW teljesítményű, összkerékhajtással és a legnagyobb akkumulátor lapul a gyomrában. Méghozzá a CATL 101 kWh-s Qilin akkumulátora került a Max változatba. A Max 800 kilométeres hatótávval érkezik a CLTC szabvány szerint 299 900 jüanért (38 390 euróért). Az alapmodellhez hasonlóan a Maxet is április végétől szállítják.

A fent említett modellek előtt egy speciális Founders Edition kerül kiszállításra, ami 5000 darabra korlátozódik, és ugyanazon az áron lesz elérhető, mint a normál és a Max változat. Az ügyfelek azonban itt április 3-án kapják meg az első modelleket.

Xiaomi SU7 StandardXiaomi SU7 ProXiaomi SU7 Max
Arhitektúra400V400V800V
MeghajtásRWDRWDAWD
Akkumulátor73.6 kWh
BYD Blade
94.3 kWh
CATL Shenxing
101 kWh
CATL Qilin
CLTC hatótáv700km800km830km
Teljesítmény299 hp (220 kW)299 hp (220 kW)673 hp (495 kW)
Gyorsulás 0-100km/h5.28 mp5.70 mp2.78 mp
Csúcssebesség210 km/h210 km/h265 km/h
Gyorstöltés (10-80%)25 perc30 perc19 perc
ÁrRMB 215 900 (28 131 EUR)RMB 245 900 (32 040 EUR)RMB 299 900 (39 077 EUR)

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!