Humanoid robotokat tesztelnek a Mercedes kecskeméti gyárában

0

Kecskeméten kezdte el tesztelni a Mercedes a vadiúj, emberszerű humanoid Apollo robotokat melyek az Apptronik vállalattól érkeztek. Ezeknek az előnye, hogy anélkül teszi lehetővé az automatizációt, hogy költséges változtatásokat kellene végrehajtani a gyár elrendezésében, hiszen ezek a robotok ugyanazokon a tereken mozognak, mint a hús-vér alkalmazottak.

Az általános célú robotok egyik vezető fejlesztője, az Apptronik bejelentette, hogy a Mercedes-Benzzel kötött megállapodásuk értelmében az autógyártó a jövőben a humanoidok felhasználási lehetőségeit vizsgálja több munkafolyamatban is. A Mercedes-Benz elképzelései szerint olyan monoton, nehéz fizikai munkákban helyettesítenék robotokkal az embereket, melyekre egyre nehezebb munkaerőt találni. Ehhez ráadásul még a gyáregységeket sem kell átalakítani – írja a NewAtlas.

A Mercedes csillaggal díszített Apollo modell 180 centiméter magas, majdnem 73 kilót nyom, és akár 25 kilót is meg bír emelni. Jelenlegi feladatuk annyi, hogy alkatrészt szállítsanak az autók összeszerelősorai között, és hogy minőségellenőrzéseket végezzenek. Majd ha a humanoidok bírják a strapát, akkor a Mercedes más feladatkörökben is szívesen dolgoztatná az Apptronik robotjait.

Egy töltéssel csaknem 4 órát képesek üzemelni az Apollo humanoid robotok, közreműködésükkel a gyártósoron dolgozó, magasabban kvalifikált munkaerő kisebb terhelésnek lesz kitéve.

A Financial Times cikke szerint a Mercedes robotos kísérlete egyelőre Magyarországon zajlik, nemcsak a magyar autóiparban évek óta fennálló munkaerőhiány miatt, hanem mert az itteni szakszervezetek nem annyira hangosak, mint Németországban.

„A dolgozókat és a vezetőséget is meg kell győznünk” – mondta a kísérletről Jörg Burzer, a Mercedes termelési vezetője a lapnak. Burzer azzal nyugtaja a humanoid robotok ellenzőit, hogy a robotok nem vesznek át minden szerepet, autóik összeszereléséhez, a komplex feladatokhoz továbbra is szükség lesz „első osztályú” emberi munkaerőre.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!