Ingolstadtból érkezik az új belépő szintű elektromos Audi

0

Nagyjából egy éve jelentette be az Audi, hogy az új, belépő szintű, tisztán elektromos modelljét az ingolstadti üzemében fogja gyártani. Várhatón a négykarikás kompakt elektromos a Q4 e-tron alatt helyezkedik el.

Idén a kisebb méretű, így az egyben elérhetőbb árazású elektromos autók dömpingje várható, és az erre mutató jelek már bizony most, az év elején érzékelhetők. Elég csak a kínai márkák mozgolódása eszünkbe jusson, vagy éppen a francia Renault 5 e-tech bemutatkozása, melynek az alapjára egyébként egyre több gyártó vet szemet.

Ha lehet hinni a német Automobilwoche magazinnak, akkor az Audi is valami hasonlóra készül, vagyis egy (minden bizonnyal Audis mércével) kedvezőbb árú elektromos autó piacra dobására. A publikáció szerint a téma egy belsős, a Q6 e-tron hamarosan esedékes gyártásindításával kapcsolatos vezetői megbeszélésen hangzott el, méghozzá Gernot Döllner szájából, aki a márka igazgatója 2023 szeptember 1 óta. Az említett belépő szintű modell egy teljesen új tervezés lesz, nem egy korábbi VW termék átmaszkolása, és a tervek szerint Ingolstadtban készülhet.

„A Q6 e-tron és A6 e-tron családdal idén először érkezik az e-mobilitás Ingolstadtból. Az új Premium Platform Electricre épülő Q6 e-tron az Audi következő technológiai ugrása az elektromos mobilitás terén. Középtávon egy másik tisztán elektromos modellt is gyártani fogunk ezen a telephelyen.”

A fenti idézetnek a második fele az érdekes, hiszen itt beszélhet Döllner arról, hogy mire készül az Audi. Egy ilyen jellegű modellről egyébként már a jelenlegi igazgató elődje, Markus Duesmann is beszélt, nagyjából pont egy éve. Akkor az hangzott el az azóta leváltott igazgatótól, hogy az Audi tervez egy elektromos modellt, méretben és árban a Q4 e-tron alá. Az Automobilwoche információi szerint az Audi új belépő szintű elektromos modellje a kompakt szegmensbe érkezik, nagyjából a jelenlegi A3 méreteit hozva, az alapot pedig a már bevált MEB padlólemez adná.

Ami még érdekes lehet, hogy milyen néven mutatkozhat be majd az újdonság. Az „A3” biztosan nem lesz az új modell nevében, hiszen az Audinál a páros számok jelölik az elektromos modelleket és a 4-es szám már foglalt. Ennek fényében az A2, vagy a Q2 e-tron az esélyes választás, utóbbira a crossoveres formavilág választása esetén van reális esély.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!