Baromi olcsó elektromos autót mutatott be a Honda

0

Még 2021 végén jelentette be a Honda, hogy 2030 után minden új autója elektromos lesz. Fontos azonban tudni, hogy ez a kijelentés csak Kínára vonatkozik és beletartoznak ebbe a kijelentésbe a hibrid modellek is. Majd 2022 áprilisában ismertette a japán vállalat, hogy dollármilliárdokat fog költeni az elektromosításra, és 2030-ig világszerte 30 elektromos modellt szeretnének piacra dobni és ugyanabban az évben ezekkel évi kétmillió elektromos autót meghaladó eladási volument elérni.

Hazai piacon így minimum uralnia kell a népszerű kategóriákat a Hondának, egy tisztán elektromos minifurgon pedig garantáltan sokat hozhat a konyhára. Főleg, ha egy jó árcédulát is mellékelnek az elektromos újdonság mellé.

Az elmúlt héten a Honda már bemutatott egy új, akár 480 kilométer hatótávú tisztán elektromos autót, ami a Honda Prologue nevet kapta. Azonban a japán gyártó nem állt itt meg, hiszen ezzel egyidőben egy négyszemélyes, tisztán elektromos mikrobuszról is lerántotta a leplet. A Honda ezen újdonsága a N-Van e nevet viseli és egyértelműen a japán piacon fog debütálni 2024 tavaszán.

A forma ismerős lehet, ugyanis az elektromos N-Van e szinte ugyan az, mint a 2018 óta gyártott belsőégésű verzió ami hatalmas siker az országában. A Honda célja az volt, hogy az ICE mikrobusz használhatóságát EV formában is a piacra küldje. Az N-Van e külseje közel azonos annak ellenére, hogy a lökhárítót újrahasznosított anyagokból készítették a mérnökök és az embléma mellett található a töltőnyílás.

A Honda vékonyabb akkumulátort szerelt a csomagtér padlója alá, hogy tágas belső teret biztosítson az elektromos autóban. Eközben az utas és a hátsó ülések lapjára dönthetőek, így még több helyet nyerhet az N-Van e tulajdonosa. Továbbá az utastérbe két tolóajtón keresztül lehet beszállni, de az utasoldalon eltávolították a B-oszlopot a jobb pakolhatóság érdekében.

A Honda piacra dobja cargo változatban is az N-Van e-t, de ekkor csak két ülést lehet majd találni az elektromos mikroautóban, és a 300 kilogrammos teherbírás 350 kilogrammra nő. Továbbá az elektromos Honda N-Van e három kivitelben lesz elérhető: L4, FUN és L2. 

Vezetéstámogató rendszerekben nem lesz hiány, ugyanis az elektromos mikrobuszban megtalálható lesz a Honda Sensing csomag, és a Honda Connect rendszer is. Így akár okos telefonról is elérhető lesz az N-Van e.

Továbbá a Honda nem részletezte az akkumulátor nagyságát, de azt elárulta, hogy egyetlen töltéssel akár 210 kilométert is meg lehet tenni. ECON üzemmódban pedig még többet, ugyanis ilyenkor az autó csökkenti a légkondicionáló és egyéb fogyasztók teljesítményét. Ígéret szerint DC oszlopról mintegy fél óra alatt lehet az autót 10-ről 80 százalékra tölteni, míg 6 kW-os AC-ról nagyjából 5 óra kell a teljes töltésig. Jó hír, hogy a tulajdonosok akár 1,5 kW teljesítményt is vételezhetnek az autóból, ugyanis tudja a V2L szabványt.

A hivatalos vételárat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de tavaly a japán gyártó 6700 dolláros kikiáltási árat publikált, ami átszámítva körülbelül 2,5 millió forint.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!