Újabb Jaguar I-Pace gyulladt ki

0

Manapság mindenki felkapja a fejét, ha kigyullad egy elektromos autó. A tulajdonosnak rettentő kellemetlen a tűzeset, meg talán a gyártónak is. Kicsit jobban belegondolva nem kell messzire menni ahhoz sem, hogy a belsőégésű autók között találjunk (naponta) kigyulladó típusokat.

Több felmérés is konkrét számokkal bizonyította, hogy az elektromos autók jóval ritkább esetben gyulladnak ki bármilyen, nem külső tényező hatására, mint a belsőégésű motorral szerelt társaik. Ennek ellenére az elektromos autók esetében ma még nagy felhajtás kerekedik, aminek a végén eddig sok esetben nem is az autó gyártója, hanem az akkupakk beszállítója a hibás. Ilyenkor megy az egymásra mutogatás, míg a pórul járt tulajdonos csak vár, hogy valaki mondjon már valami konkrétumot.

Az LG Energy Solution akkucelláit egy időben nem a legtartósabb gyártástechnológia jellemezte. Ennek következtében a Chevrolet Bolt EV, a Hyundai Kona Electric és a Jaguar I-Pace típusoknak is szembesülniük kellett azzal, hogy egyes darabok spontán kigyulladhatnak és ilyenkor már nincs visszaút, az autó porig ég. Ha marad mit vizsgálni az ilyen autók roncsain, akkor általában a már említett eredményre jut a vizsgálat, vagyis az akku gyártója a felelős. De természetesen ez nem törvényszerű végeredmény.

Utóbbi, vagyis a Jaguar esetében egy újabb I-Pace (4. tudott eset) gyulladt ki nemrég, ezúttal az Egyesült Államokban. Gonzalo Salazar úr 2020-ban vásárolt egy 2019-es modellévű I-Pace-t Floridában és probléma nélkül, nagy örömmel használta is az autót, egészen idén júniusig. Aztán a hónap közepén beütött a baj, amiről Salazar így beszélt a médiának:

„Június 16-án lefekvés előtt feltettem az autót tölteni. Június 17-én reggel felébredtem és levettem a töltőről az autót. Aznap reggel nekiálltam elintézni néhány ügyet. Körülbelül 12 mérföldet vezettem azon a reggelen, mielőtt hazatértem és leparkoltam az autót a garázsban, nyitva hagyva a garázsajtót. Miközben otthon tevékenykedtem, pukkanásokat hallottam a garázsból. Úgy döntöttem, megnézem, honnan jönnek a hangok és amikor bementem a garázsba, egy vastag füstfallal szembesültem. Azonnal az volt a gondolatom, hogy kell vinnem az autót a garázsból.”

A tulajdonos tehát rávette magát, hogy a még füstölő autóval kiálljon a garázsból, ezzel elkerülve a háza porrá égését. Nem sokkal később a tűz felcsapott és az autó viszonylag rövid idő alatt teljesen kiégett.

Elmondása szerint a Jaguar nem nagyon kerített nagy feneket az ügynek. A roncsot ugyan elszállították, de a feltakarítást már a pórul járt tulajra bízták. Szerinte a Jaguar egyáltalán nem volt segítőkész. A pórul járt tulajdonos azt állította, hogy a Jaguarnak saját vizsgálatot kell végezniük a megmaradt roncson. Viszont az ismételt gyulladás veszélye miatt nem találnak olyan helyet, ahol fel tudnák emelni az autót, ezért a „nyomozás” szünetel és nem vállalnak felelősséget a történtekért.

Emlékezzünk vissza, hogy 2021. október végén Székesfehérváron is kigyulladt és közel 17 perc alatt teljesen megsemmisült egy Jaguar I-Pace. Egyelőre nem tudjuk, hogy mi lett abból a tűzesetből, de lehet, hogy utána érdeklődünk.