Nem egyszerű a Tesla szerkezeti akkucsomagját cserélni

0

A Tesla legfrissebb szervizkönyvéből kiderül, hogy a kaliforniai e-autó vállalat új, szerkezeti akkumulátorcsomagja eltávolítható vagy akár cserélhető. Mindez azonban meglehetősen problémás.

2020-ban mikor a Tesla a Battery Day alkalmával bemutatta az új 4680-as akkumulátorcelláját, akkor számos önálló fejlesztést is felvázoltak Elon Musk emberei. Teljesen újratervezték az akkupakkot és Musk elmondta, hogy hasonló megoldást találtak ki, mint amit a repülőgépek is alkalmaznak. A repülőgépeknél az üzemanyagtartály a szárny szerkezeti eleme, a Tesla pedig az akkumulátorcsomagot tette az autó fontos elemévé. Musk mérnökei egy saját alumínium ötvözetet fejlesztettek ki, amit egy öntőgépbe fecskendezve az autó eleje és hátulja is 1-1 darabból készül. Mindez azért is fontos, mert az új cellák közvetlenül az autó padlólemezébe kerülnek és annak szerves részét képezve még szilárdabbá teszik a Teslát. Mindezzel a Tesla közel 10%-os súlycsökkenést és 14%-kal több hatótávot kaphat.

A Tesla „strukturális akkumulátornak” nevezte el az újdonságát, ami azt jelenti, hogy az akkumulátor nem csupán energiaszolgáltató eszköz, hanem az autó tényleges szerkezeti része. A bemutató után egyre többen afelől érdeklődtek, hogy mi történik akkor, ha az akkumulátorcsomagot esetleg cserélni kell. A Tesla a néhány napja ingyenesen letölthető szervizkönyvében válaszolta meg ezen kérdéseket.

A szervizkönyv szerint cserélhető az akkumulátor, azonban 314 lépésen kell végigmenni, hogy egy új akkumulátort kapjon a forradalmi felépítésű autó. 143 lépést csak a szerkezeti akkumulátorcsomag eltávolítása vesz igénybe. Hosszú lenne ezen pontok mindegyikén végigmenni, de alapvetően a jármű belsejének nagy részét el kell távolítani mielőtt ténylegesen hozzá lehet férni az akkumulátorhoz. Majd a leszerelés után egy tátongó lyuk fogadja a szerelőket:

Ezután további 171 lépésben lehet az új akkumulátort behelyezni és visszaszerelni mindent úgy, ahogy azt Elon Musk mérnökei megálmodták.

Remélhetőleg nem kell majd az új 4680-as akkumulátort túl gyakran cserélni.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!