Két újabb európai országot hódítana meg a XPeng

0

Norvégia után Svédországot és Hollandiát is meghódítaná a XPeng az elektromos autóival.

A kínai elektromos autók megérkezését Európába sok szemszögből lehet vizsgálni, az viszont biztos, hogy ezzel az európai gyártók is rákényszerülnek arra, hogy ne üljenek a babérjaikon.

A kínai XPeng Motors folytatja a 2020-ban megkezdett európai terjeszkedési folyamatait és Norvégia után Hollandiában, valamint Svédországban lesz hivatalosan is jelen a kínai márka. Erről egy okosan felépített Twitter poszt árulkodik, melyben Norvégia mellett Hollandia és Svédország vonatkozó adatait nézhetjük meg arról, hogy miként áll ott az elektromos autók elterjedtsége: Svédország 45,9 százalék, Hollandia 36,2 százalék.

A XPeng Európa tekintetében kétféle stratégiát követ a jelek szerint. Egyrészt ők maguk lesznek jelen az adott országokban, saját üzemeltetésű márkakereskedésekkel és szervizzel. A másik irány az adott országban egy partner kijelölése, hogy segítse az értékesítési és szervizhálózat működését. Hollandiában erre a feladatra az Emil Frey, míg Svédországban a Billa lesz a segítségükre. Hollandiában a tervek szerint 2022 márciusától jelenik meg az első értékesítési pont (Westfiled Mall, Hága), ezzel együtt elindul a partnerségi munka az Emil Frey részéről:

„Az Emil Frey-el, Európa egyik legnagyobb autóipari kiskereskedelmi szervezetével kötött kiskereskedelmi ügynökségi együttműködés óriási lehetőségeket kínál az XPeng terjeszkedéséhez Hollandiában és azon kívül is. A partnerség révén a XPeng ügyfelei részesülnek az online és offline árképzés előnyeiből. Továbbá az Emil Frey jól kiépített szerviz- és elosztóhálózatához való hozzáférésből, valamint az optimális szolgáltatási hatékonyságból és minőségi szabványokból.”

Svédországban a napokban az első XPeng kirendeltség épülhet meg Stockholm mellett, míg a Billa révén további 58 dealer és 66 szervizközpont létesül az országban.

„Svédországban a XPeng együttműködési megállapodást kötött a Billával, az ország legnagyobb autókereskedőjével és forgalmazójával. A Billa magas ügyfél-elégedettségi múltja és átfogó hálózata, amely 58 kereskedőből és 66 svédországi szervizközpontból áll, jól illeszkedik a XPeng azon törekvéséhez, hogy honosított termékeket és differenciált szolgáltatásokat kínáljon ügyfeleinek nemzetközi szinten is. A XPeng termékek a Billa üzletekben lesznek elérhetők, és annak szervizközpontjaiban kerülnek szervizelésre, kezdetben Stockholmban, Göteborgban és Malmöben.”