Biztos, hogy megépül a VW elektromos autógyára Wolfsburgban

0

Miután a Volkswagen sikerrel átalakította a zwickaui üzemét 100 százalékban elektromos autók gyártására, a következő gyárukban is elindították a szükséges lépéseket. Ez a gyár az emdeni üzem, ahol már jövő év elejétől indulhat a gyártása az ID.4-nek, majd később az AeroB-nek ismert Passat méretű elektromos autónak.

A két európai gyár gyakorlatilag képes a márkacsoport elektromos autóinak gyártására, így ideje elindítani a következő gyárat az átalakítás útján. A Volkswagen korábbi terveiben ez a Hannover melletti üzem volt, ám mostanában túlságosan is sokszor előkerült a márka legfőbb hadiszállásának neve, vagyis Wolfsburg.

Először pár hete kúszott be az üzem neve a hírekbe az elektromos autók gyártásával együtt, amikor Herbert Diess a Tesláról és a nehézségekről beszélt. Itt hangzott el Wolfsburg neve először. Ezzel együtt sajnos sikerült egy szövegkörnyezetben említeni egy közel 30.000 embert érintő elbocsátás lehetőségével. Ez érthetően nem tetszett az ottani szakszervezeteknek és ma már ott tartunk, hogy Diess ellen bizalmatlansági indítvány is kinézőben van. Azóta pedig újabb hírekben kapcsolták össze Wolfsburgot egy esetleges ottani e-autó gyártással, konkrétan a Trinity modellek gyártása kapcsán.

Több lehetőség is terjedt az itteni lehetőségekről, ezek egy része nem a meglévő üzem átalakításáról, hanem egy teljesen új gyár felépítéséről szóltak. Állítólag a döntéshozók ki is választották a helyszínt a wolfsburgi létesítményen belül. A korszakalkotó gyár jelenleg egy parkolóként funkcionál a Hall 54 nevű üzemegység mellett, ahol a Golf készül. Az információkat nem kívánta akkor megerősíteni a Volkswagen.

Utóbbi megoldás látszik ténylegesen is megvalósulni, hiszen erről beszélt nemrég maga a VW márka igazgatója is, Ralf Brandstätter. Erről a német Manager Magazinnak mesélt részletesebben, megerősítve egy második üzemrész megépítését Wolfsburgban.

„Ezzel öt éven belül a legmodernebb és leghatékonyabb járműgyártás világméretű világítótornyává tehetjük Wolfsburgot”

Brandstätter azt is elmondta, hogy a szakszervezetek is üdvözölték a lépés döntését, hiszen egy új üzem új munkahelyeket is jelent. Ennek ellenére továbbra is elégetlenek, szerintük az ID.3 gyártását Wolfsburgba kellene áthelyezni, ezzel is biztosítandó a hosszútávú foglalkoztatottságot az itt dolgozóknak.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!