Az Audi e hónap elején mutatta be azt a három tanulmányautót, melyeket összefoglalóan Sphere néven ismerhetünk meg a következő 12 hónapban. Az autókról akkor Mark Lichte dizájnfőnök így nyilatkozott:

„A Sphere modellek egyedülállóan magas szintű élményt nyújtanak majd tulajdonosaiknak.”

Úgy tűnik tehát, hogy az Audi még saját magához mérten is eggyel magasabbra teszi a lécet a minőségben a Sphere modellek kapcsán, melyekből három kivitelt képzeltek el a tervezők: Sky Sphere, Grand Sphere és Urban Sphere. Sajnos az autókról csak a körvonalakat mutatták meg eddig, semmi egyéb információ nem ismert, az azonban szinte biztos, hogy meghajtásuk tisztán elektromos alapon történik majd.

A trióból a hírek szerint a Sky Sphere lesz az első, amit idén a 2021-es Pebble Beach Concours d’elegance nevű rendezvényen mutatnak be, Kaliforniában. A következő bemutatkozó a Grand Sphere lesz a 2021 szeptemberi Müncheni Autószalonon, míg az Urban Sphere bemutatkozása még nem ismert.

Visszatérve a Sky Sphere malibui bemutatkozására, annak időpontja augusztus 10-e, melyről a gyártó is már közzé tett egy teaser-képet. Továbbá egy videóban beszélnek a márka tervezői arról, hogy milyen gondolatok vezérelték a csapatot, amikor megalkották az autót. A videóból pár képet kiragadtunk, amin a Sky Sphere részletei láthatók:

A videóban láthatjuk azt az 1937-es 853 Horch-ot is, ami nagyban befolyásolta a dizájnereket a Sky Sphere megalkotásakor. Ha valóban megvalósul a trió, akkor kíváncsian várjuk a végleges kinézetet, hiszen az Audi nemrég azt közölte, hogy most Single Frame néven megismert jellegzetes Audi-hűtőrácsot mindenképpen át akarják emelni a jövő Audi modelljeire. Mivel arra egyfajta örökségként, meghatározó arculati elemként gondolnak. Az elektromos autók nem igénylik a hűtőrácsot, ezért az autótervezők így szabadon dönthetnek, hogy mit kezdenek a szabaddá vált felülettel. Van, aki csak egyszerűen befalazza azt, de például a Jaguar I-Pace tervezésekor is hangsúlyos elvárás volt, hogy az autón megmaradjon a hűtőrács.

Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!