Amennyire nem siette el a dolgot a Peugeot, annyira húznak most bele a kínálat elektromosításába. Az egész hullám talán a Peugeot e-208 és e-2008 tavaly előtti bemutatkozásával kezdődött, onnantól megállíthatatlanok voltak.

Kezdődött az egész móka a Peugeot dízelmotorok fejlesztésének leállításával, majd idén januárban jött a nagy hír, miszerint a legnépszerűbb modelljükből (208), nem lesz többé belsőégésű motorral szerelt verzió. Márciusban pedig arról beszélt a Peugeot, hogy 2023-tól nem lesz több tisztán belsőégésű motorral szerelt autó a kínálatban. Egyre több márka jelenti be, hogy ezt a módozatú hajtásláncot pár éven belül kiveszik a kínálatból.

Ezek fényében egyáltalán nem ért váratlanul a legutóbbi nyilatkozatuk, melynek értelmében az idei év végére a Peugeot kínálatának 70 százaléka elektromos járművekből állhat. Ezt a számot Peugeot 308 két új plug-in hibrid változatának bevezetésével érik el. A francia márka olvasatában tehát már a plug-in hibrid is elektromos autónak minősül, így ezt figyelembe véve határoztak meg a 2023-as 85 százalékos és a 2025-ös 100 százalékos lefedettség eléréséét. Az igazi durranás a kereskedelmi járművek terén lesz, itt 2021 végére 100 százalékos lehet az elektromos meghajtással való ellátás.

Tisztán elektromos meghajtású autók tekintetében egyelőre gyenge a felhozatal, jelenleg csak a 208-2008 páros mutathat fel elektromos tudást, de a franciák szerint kategóriájukban így is a második legnépszerűbb elektromos autók között szerepelnek. Azonban tekintve, hogy a technika adott, nem lehet különösebben nagy probléma az, hogy további autókat tervezzenek a CMP platformra.

A nagyratörő tervekhez persze akkumulátorok is kellenek, így a francia illetőségű Saft akkumulátorgyártó és a szintén francia Peugeot úgy döntött, hogy összefog és megépítik közösen első akkumulátorgyárukat. A Tesla gyárához hasonlóan, szintén GWh-ban mérhető éves termelési számokat fog felmutatni. 2030-ra egészen pontosan évi 48 GWh-ról beszélhetünk ezen két gyártó összefogása esetén, amire már egy közös vállalatot is létrehoztak 50-50 százalék részesedésben Automotive Cell Company (ACC) néven. A beruházás értéke 5 milliárd euró, melyhez az EU 1,3 milliárd euróval is hozzájárul.

Számítások szerint 2030-ra az európai járműgyártásnak évi 400 GWh kapacitásra lesz szüksége, aminek így 10-15 százalékát az ACC tudná biztosítani, leginkább természetesen a PSA csoport számára.

Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!