Korszakváltás – nem lesz több belsőégésű Peugeot 208 és 2008

0

Van abban valami, amikor feléget maga mögött egy fontos hidat egy ember. Ebben az esetben onnan már nagy valószínűséggel nincs más hátra, csak előre. Valahogy így van ezzel a szituációval a Peugeot is, hiszen most maga a márka vezérigazgatója, Jean-Phillipe Imparato nyilatkozott egy igen nagy horderejű tényt: a nagy sikerű 208 és 2008 következő generációi már csak tisztán elektromos kivitelben kerülhet a kereskedésekbe, a Peugeot végleg száműzi a belsőégésű erőforrásokat ezen típusok esetében.

Erről a brit Auto Expressnek nyilatkozott a Peugeot-vezér, így igazából biztosnak tekinthető a dolog és vélhetően az átszervezésekhez kacsolódó háttérfolyamatok is már megindultak. Ez igen bátor lépés a francia márkától, hiszen a 208 az egyik legfontosabb és a legtöbbet eladott modelljük, így igen nagy baj lehet abból, ha félremegy valami. Erre mondjuk nem sok esély van, hiszen az elektromos járművek iránti igény folyamatosan nő, amit a 2020-as értékesítési számok is kiválóan mutatnak. Márkától függetlenül 2-300 százalékkal több elektromos autót adtak el, mint akár csak egy évvel korábban.

Látja a trendeket a Peugeot is. A B-szegmensbe tartozó 208 és a B-SUV kategóriás 2008 tisztán elektromos változata iránt 14 százalékkal növekedett az igény, csak az elmúlt 10 hétben. A tavaly évé végén bemutatkozott Peugeot 3008 plug-in hibrid rétékesítési adatai pedig már most 27 százalékot tesznek ki a típus eladásaiból. A márka számításai szerint idén már minden tíz eladott Peugeot-ból 1 biztosan elektromos meghajtású lesz, Az igény tehát hónapról hónapra, hétről hétre növekszik az elektromos meghajtás iránt!

Szóba került még a Peugeot 108 is, mint a városi kisautó megtestesítője. Sajnos itt nem ilyen előre mutatók a törekvések, ez a típus belsőégésű erőforrással marad gyártásban, amíg a szabályozások végleg meg nem pecsételik a sorsát. Imparato szerint nem érné meg ebben a szegmensben a villamosítás:

„Az A szegmensben, ha egy autót elektromos meghajtással szerelsz fel, 5G-vel, okostelefonos vezérelhetőséggel és még kiváló EuroNCAP töréstesztet is akarsz, akkor a kezdetei 10 000 eurós ár rögtön felkúszik 30 000 euró környékére”.

A márkának ugyanakkor reagálni kell közvetlen konkurense, a Renault törekvéseire is az elektromos meghajtás területén.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!