Érkeznek az olcsóbb Polestar 2 elektromos modellek

0

A Volvo Car Group tulajdonában lévő Polestar márka már az első generációval nagyot dobbantott 2017-ben amikor bemutatták, pedig az még csak egy plug-in hibrid hajtásláncú autó volt. 2019 februárjában megérkezett a második generáció az autóból, immár tisztán elektromos hajtással és számos finomsággal a fedélzeten!

A technikai adatok már akkor is bámulatosak voltak! A Volvo CMA platformjára megépített tisztán elektromos-hajtású Polestar 2 hajtáslánca tengelyenként egy-egy villanymotorból és egy 27 modulból felépülő, egyetlen töltéssel 500 kilométer megtételét ígérő (WLTP) 78 kWh-s padlóba integrált akkumulátorcsomagból áll. A gyártó közlése szerint a csomag elhelyezése erősíti a modell strukturális merevségét, miközben a hagyományos autókhoz képest 3.7 decibellel a zajszintet is csökkenti. A két elektromos motor összteljesítménye 300 kW (408 lóerő), nyomatéka pedig 660 Nm. Gyorsulása 0-100-ra öt másodperc alatt végbemegy. Az autó tölthetőségét is kiválóan megoldották, ugyanis 150 kW-os DC és 11 kW-os AC töltési lehetőséggel szerelték fel a Polestar 2-t.

Ez az autó most Németországban közel 42 000 euróért vihető haza, ami bár nem kevés pénz, ennek ellenére sokan megvásárolták már. Ezeken a számokon dobhatnak most azok a további, kedvezőbb árú Polestar 2 kivitelek, melyek hamarosan megérkeznek a márka konfigurátorába! Természetesen ezen kivitelek tudása is szerényebb lesz, de véleményem szerint még ezzel is egy bőven kiváló elektromos autót vihet haza a gazdája! Emlékeztetőként leírjuk, hogy az eredeti, kétmotoros kivitel WLTP hatótávja 450 és 480 km közötti.

A két új variáns mindegyikében az első kerekek lesznek hajtottak. Ebből az egyik kivitelben megmarad ugyanaz a 78 kWh-s akkupakk és megkapja a „Long Range” nevet. Itt már csak 1 elektromos motor teljesít majd szolgálatot 170 kW teljesítménnyel, így meglehet az 515 és 540 km közötti WLTP hatótáv. Az induló ár 42 900 euró.

A másik újdonság Standard Range néven érkezik, melyben egy 64 kWh-s akkupakk lakik majd, egyetlen elektromos motorja 165 kW teljesítményt hoz a tulajdonosnak, aki 400 és 420 km közötti WLTP hatótávot tehet meg. Alapára 39 900 euró. Az eredeti kétmotoros kivitel alapára pedig 45 900 euróra módosul, így érdemes még most leadni a rendelést, mert hamarosan a mostani árért már csak az egymotoros Long Range-et vihetjük haza

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!