Megérkezett a teljesen elektromos Polestar 2

0

Régóta várunk már arra, hogy a Polestar bemutassa első teljesen elektromos modelljét a Polestar 2-t. A gyártó folyamatosan azt hangoztatta, hogy a Tesla Model 3 legfőbb riválisának tekintik az újonnan érkező elektromos modellt. Kiemelték: „az első olyan elektromos autó lesz a piacon, ami riválisa tud lenni a kaliforniai gyártó modelljének.”

Ma magyar idő szerint egy órakor bemutatták az ötajtós Fastbacket, melynek tervezésekor a drágább Polestar 1-ből és más Volvo modellből is ihletet merítettek. A fényszórók megkapták a már szokásosnak mondható „Thor kalapácsát”, hátul pedig fénysávval összekötött S90-es lámpák kerültek. A fotók alapján a Volvo háza tájáról jól ismert Cross Country stílusjegyeket is felvonultatja a modell, elég csak az emelt hasmagasságra és a kerékjárati íveknél vagy a lökhárítók alsóbb szegmensénél alkalmazott extra védőelemekre tekinteni.

A Volvo CMA platformjára megépített tisztán elektromos-hajtású Polestar 2 hajtáslánca tengelyenként egy-egy villanymotorból és egy 27 modulból felépülő, egyetlen töltéssel 500 kilométer megtételét ígérő (WLTP) 78 kWh-s padlóba integrált akkumulátorcsomagból áll. A gyártó közlése szerint a csomag elhelyezése erősíti a modell strukturális merevségét, miközben a hagyományos autókhoz képest 3.7 decibellel a zajszintet is csökkenti. A két elektromos motor összteljesítménye 408 lóerő, nyomatéka pedig 660 Nm. Gyorsulása pedig 0-100-ra öt másodperc alatt végbemegy.

Az autó tölthetőségét is kiválóan megoldották, ugyanis 150 kW-os DC és 11 kW-os AC töltési lehetőséggel szerelték fel a Polestar 2-t.

Az utastér egyértelműen tükrözi a Polestar és a Volvo kapcsolatát, azonban az elektromos modell egy újdonságnak számító Android-alapú infotainment rendszert kapott, ami „stabil és átlátható környezetet teremt a különböző applikációk és az autó funkcióinak összefonódásához.” Azaz benne lesz minden ami Google. Középen egy 11 colos érintőképernyőn lehet vezérelni az autót, ezen kívül meghagyták a hagyományosnak mondható cockpitet is. Továbbá már nem lesz szükségünk fizikai kulcsra mivel mindent az okostelefonunk segítségével vezérelhetünk.

A Polestar 2-t is csak online rendelhetjük meg, az előrendelési folyamat már most elstartolt. A gyártást pedig 2020 első negyedévében kezdik meg.  A modell alapára pedig 39.900 eurótól kezdődik, viszont a Teslához hasonlóan az első évben csak a minden extrával megpakolt csúcsváltozatot rendelhetjük ami 59.900 eurótól indul, Launch Edition néven.

Az egész premier itt visszanézhető:

[vc_video link=”https://youtu.be/-kDCUBuWZ6w” align=”center”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!