Téli teszten az 500 kilométer hatótávú Nissan Ariya

0

Tavaly júliusban mutatkozott be a Nissan legújabb tisztán elektromos modellje a Nissan Ariya. Az elektromos Ariya-val a Nissan egy új arculatot mutat be, egy merészen felépített kasztnival, teljesen zárt hűtőráccsal, jövőbemutató LED-fényszórókkal és egy egyedi hátsó résszel. A Nissan az ígéretéhez híven nem sokat változtatott a korábban már bemutatott tanulmány formáján.

A Nissan a tavalyi év negyedik negyedéves eredményeinek ismertetése során hangsúlyozta az elektromobilitásban eddig elért eredményeit. Továbbá azt is elmondta, hogy hatalmas az érdeklődés a közelgő Nissan Ariya iránt. A japán autógyártó szerint a tavalyi év végéig világszerte több, mint 100 ezer potenciális vásárló jelentkezett, akik már megvennék a Nissan Ariya-t.

Az autó megjelenésére, a Nissan menetrendje szerint valamikor 2021 második negyedévében számíthatunk, pontos dátum egyelőre még nincs. Viszont az elektromos Ariya-t folyamatosan tesztelik, hogy a sorozatgyártott modell már hibamentesen guruljon ki a gyárból. A hokkaidoi tesztközpontban egy rövid videót is készítettek a tesztről.

A Nissan Ariya már akár egy, illetve két elektromos motorral is rendelhető. Az összkerék hajtású modell az e-4ORCE nevet kapta. 

A legegyszerűbb kivitel egy 218 lóerőt és 300 Nm nyomatékot felvonultató villanymotort és egy 63 kWh kapacitású akkumulátort kapott, mely WLTP szerint mérve akár 360 kilométert is meg tud tenni egyetlen feltöltéssel. A végsebesség 160 km/h-ban korlátozva lett, de a 0-100-as sprintet 7.5 másodperc alatt teljesíti. Az elsőkerék meghajtású modell nagyobb, 87 kWh-s aksival is elérhető, ezzel a párosítással akár már 500 kilométert is megtehetünk egyetlen feltöltéssel.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!