A Tesla kinőtte a Giga Sanghaj területét?

0

Van az úgy, hogy egy kezdetben hatalmas területű földvásárlás is kevés lesz, főleg, ha arra a területre egy komplett autógyárat húz fel a vásárló. Úgy néz ki, a Tesla is most hasonló cipőben járhat, hiszen pletykák szerint a márka elkezdte a felvásárlási folyamatokat az üzem közvetlen szomszédságában álló földterületre vonatkozóan.

Konkrétan 461 142 négyzetméternyi földterületről van szó a Lingang nehézipari zónában és az ottani Global Times magazin szerint valaki elkezdte a felvásárlási folyamatát a területnek. A tevékenység mögött a cikk azt látja, hogy a Tesla akarja megszerezni a földet, kibővítendő a már most is helyszűkében lévő Gigafactory 3-at. A magazin szerint a terület 14 925 jüanos (694 962 Forint) négyzetméter áron kel majd el. Ennek megerősítésére a magazin az alábbi dokumentumokat jelentette meg, amiben a Tesla, mint vásárló neve konkrétan nem jelent meg.

Ami viszont biztos, hogy a Tesla és a helyi önkormányzat egy 50 éves futamidejű, földhasználati jogokat tartalmazó megállapodást írt alá. Az erről szóló nyilatkozat a Tesla részéről kicsit homályosan fogalmaz a bérbe vett területről, mert csak annyit mondanak, hogy a „terület, ahol a Gigafactory Sanghajt építjük”, ebből nem derül ki, hogy a mostani üzem területén akarnak bővülni, vagy épp a mellettük lévő földön.

A megállapodás feltételei szerint 14,08 milliárd jüan kiadás terheli a Teslát, mint tőkekiadás és 2023 végétől 2,23 milliárd jüan éves adóbevételt kell termelniük. Ha ez valamilyen okból nem teljesülne, akkor a földterület visszakerül a helyi önkormányzathoz és a hátrahagyott infrastruktúra, valamint az elmaradt földbérlet maradványértéke után kártérítést kap a Tesla.

Mozgolódás tehát van mindenképpen az üzem környékén, ami érthető, hiszen kezdetben csak a Tesla Model 3 gyártása volt a cél, ráadásul csak a helyi igények kiszolgálásra. Ehhez képest ma már ott tartunk, hogy a MIC Model 3 már a világ számos pontjára eljut és már nagyban zajlik a Model Y ottani gyártása is.

Ez pedig még mindig nem a vége a történetnek, hiszen a most még csak beharangozási státuszban lévő, 25 000 dolláros olcsó Tesla is várhatóan itt készülne! Erről még anno a kínai Weibo oldalán jelentek meg infók:

„A Tesla Gigafactory interneten bemutatót építési projektdokumentumai szerint a Tesla egy új, belpiacra szánt modellel készül, aminek gyártása a Sanghaji Gigafactory terültén lesz. A típus pozicionálása és az ár alacsonyabb lesz, mint a Model 3 esetében. Az újdonság ára 160 200 000 RMB között várható, míg a gyártás már 2022-ben megkezdődhet.”

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!