Néhány nap alatt elkapkodták a Q1-re szánt Y modelleket Kínában

0

Mint ahogy arról már korábban is írtunk, a Tesla a Model Y bevezetésénél az eddigitől merőben eltérő stratégiát alkalmaz. Most már nem a kaliforniai gyárából importálják a legújabb modelleket a különböző piacokra, hanem mindenhol helyben gyártják a járműveket. Így a járművet csak akkor vezetik be az adott piacra, ha helyben is megkezdődik a termelés.

Az elmúlt kilenc hónapban a Tesla jelentősen bővítette a sanghaji gyárát. Ennek köszönhetően az üzem mérete több mint a duplájára növekedett. Tavaly októberben már képeket is láthattunk a gyár új részlegéről. Novemberben pedig megszerezték a Model Y gyártásához szükséges engedélyeket is.

Az elmúlt hetekben pedig már meg is kezdődött a termelés. A múlt héten pedig megerősítették azt is, hogy még januárban hozzá látnak az autók kiszállításához.

Misem példázza jobban a Model Y utáni várakozás mértékét, minthogy pár nappal a piacra kerülés után el is kapkodták az összes példányt, amit az első negyedévre szántak. Long Range kivitel esetén már csak a második negyedévben, Performance változat esetén pedig már csak a harmadik negyedében számíthat a kiszállításra az, aki nem adta le időben a rendelését.

Long Range esetében Q2-ig várni kell

Azt azonban nem tudjuk, hogy a Tesla mennyi autót szánt az első negyedévre. Minden bizonnyal nem volt túl magas ez a szám hiszen csak a múlt hónapban kezdődött meg a termelés. Azonban azt sem érdemes figyelmen kívül hagyni, hogy a közelmúltban már több száz szállításra kész Model Y-t fotóztak le a gyár parkolójában.

Egyes becslések szerint 5,000-10,000 autó kiszállítása várható az első negyedévre.

A Tesla a piacra dobással együtt egyébként frissítette a Model Y árát is. A Long Range Dual Motoros kivitel indulóára 339,900 jüan (átszámolva kb. 15,322,800 Ft) a Performance változat pedig 369,900 jüannál (kb. 16,675,209 Ft) kezdődik.