Kompromisszummentes a Ford Mustang Mach-E

0

Darren Palmer, a Ford elektromos autókért felelős igazgatója sem hagyta annyiba, odaszólt a Teslának. Már tavaly november közepén kemény kijelentés érkezett a Ford ügyvezető igazgatójától, Jim Farley-től ugyanis ő sem riad vissza attól, hogy összehasonlítsa a hamarosan érkező elektromos Mustángot a Teslával. 

Az elmúlt években a legtöbb nagy múltú autógyártó, akik belevágtak az elektromos járműgyártásba, elzárkóztak a Teslával való összehasonlításoktól, annak tudatában persze, hogy a kaliforniai autógyártó továbbra is az e-autók egyértelmű fokmérője. A Ford azonban azt állíthatja, éppen most dobják piacra azt a modelljüket, amelyik jobb, mint a Tesla-járművek. Ez az autó pedig nem más, mint a Mustang Mach-E. A típus a Ford első tisztán elektromos autója, már ami a mai értelemben vett személyautót jelenti.

Igazából Palmer nem említette, hogy a Tesláról lenne szó, de a legutóbbi nyilatkozatában megerősítette, hogy a Ford elhozza azt az új időszámítást mikor egy elektromos autó tulajdonosnak már nem kell kompromisszumot kötnie a megvásárolt autójával. Nem kell elfogadnia azok hibát, mert a Mustang Mach-E hibamentes!

„Az ajtók megfelelően illeszkednek. A műanyagok és egyéb anyagok színei megegyeznek. A lökhárító nem esik le nagy esőben, sőt még a tető sem jön le mosáskor. Hideg időben pedig a kilincsek sem fagynak be.”

A fenti mondatokból érződik, hogy egyértelműen a Teslára célzott a vezető. Meglátjuk, annyi biztos, hogy az első szállítmány már megérkezett Norvégiába. Új gondolom, hogy izgalmas év lesz 2021!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!